Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Nyomozócsoport alakult BKV-s ügyekre
Információink szerint külön nyomozócsoport állt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a BKV-val kapcsolatos végkielégítési ügyek és tanácsadói szerződések vizsgálatára.
Csak egy szerződést küldött a BKV
Csodálkozva tapasztalták kedden a BRFK nyomozói, hogy a BKV mindössze egy tanácsadó szerződést küldött el nekik a korábban kért száz, aggályosnak tartott szerződés helyett.
A BRFK lett a luxusmetró végállomása
A lapunkban korábban ismertetett kétes értékű tanulmányokról a most elkészült belső ellenőri jelentés kimondta: szükségtelenek, ráadásul hibásak voltak, az egyik esetben pedig már a szerződéskötés megelőzően elkészültek.
Vizsgálat indult az ITD-tender ügyében
Bekérette az ITD Hungary 300 millió forintos közbeszerzésének dokumentumait a gazdasági miniszter – értesült az Index.
Visszacsinálta az ITD a 300 milliós tendert
Eláll a szerződéskötéstől az ITD Hungary azon a tenderen, amelyen 300 milliót nyert volna az ITD-vezér Rétfalvi György korábbi üzlettársának cége.
Újabb előnytelen BKV-szerődések
Előnytelen volt a BKV számára a felügyelőbizottság (fb) szerint az a jutalmazási rendszer, amelynek alapján a cég volt humánpolitikai igazgatója közel 100 milliós végkielégítést, illetve prémiumokat kaphatott...
300 milliót adna az ITD a vezére volt üzlettársának
Százmillió forintos biztos megbízást kaphat, és jogot nyerhet 2010. december 31-ig további 200 millió forintos szerződésre az ITD Hungary Zrt.-től az ITD-vezér volt üzlettársának tulajdonában álló cég – értesült az Index.
Kocsis: Eltöröltük a titoktartási pénzt
Szeptember 30-ig készül el az a jelentés a BKV-nál, amiben 2003-ig visszamenőleg megvizsgálják melyik munka- vagy menedzserszerződés volt előnytelen a társaság számára...
Újabb méregdrága BKV-tanácsadó
Mintegy 45 millió forintos végkielégítéssel távozott az MVM-től az MVMI Informatika Zrt. vezérigazgatója, Szentgyörgyi Zsolt, aki ezután informatikai tanácsadóként folytatta pályafutását a BKV-nál, ahol most is dolgozik.
Vitézy Dávid: Kik a felelősök azért, ami a BKV-nál zajlik?
5 pontos korrupció- és pénzszórásellenes javaslatcsomag a BKV FB következő ülésére