language

Lapok:

Kulcsszavak:

titkosszolgálat highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [104]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Izraeli magánhírszerző cég dolgozhatott rá Orbánék ellenségeire

Egy izraeli hátterű, illegális titkosszolgálati módszereket is alkalmazó, jórészt exkémekből álló privát biztonsági cég emberei dolgozhattak rá azokra a civilekre, akikben van egy közös: mindegyiküket kipécézte az Orbán-kormány.

Így már érthető, miért lehetetlenítette el a Fidesz a nemzetbiztonság ellenőrzését

Nemzetközi bűnügyek gyanúsítottja is kapott a letelepedési kötvényből – derítette ki a 444 és a Direkt36, miután a szerkesztőségek még januárban egy rejtélyes, nevekkel teli borítékot kaptak. Az ügyben akkor lehetne számon kérni a felelősöket, ha működne a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzése, csakhogy a nemzetbiztonsági bizottság működését a Fidesz hetekkel ezelőtt szándékosan ellehetetlenítette.

Politico: Az AH már január óta tudja, hogy megfigyelik a magyar civileket

A befolyásos brüsszeli portál, a Politico hétfő esti cikkében alapos eligazítást tartott az európai olvasóknak a magyar választási kampány állásáról. A Politico szerint a kampányt Orbán Viktor és egykori pénztárnoka, Simicska Lajos „elkeseredett küzdelme” határozza meg. Simicska az általa ellenőrzött lapokon keresztül sorra hozza nyilvánosságra az olyan ügyeket, melyek az Orbán-rendszer korruptságát hivatottak illusztrálni. A szerző szerint amennyiben a részleteiben ismertetett botrányok beigazolódnak, komoly meglepetést eredményezhetnek a választáson, és egy esetleges Orbán-vereség után büntetőeljárásokhoz vezethetnek.

Valami nem stimmel a bizarr kémügy bizonyítékával

Miután a rendőrség egy házkutatás során lefoglalta, nem megfelelően tárolták, majd ismeretlenek manipulálhatták azt a külső merevlemezt, amin a vád szerint az egyik legfurcsább magyar kémügy fő bizonyítéka van. A winchester nem megfelelő tárolása miatt a kémügy elsőrendű vádlottja feljelentést tett.

Moszkva kavarása áll a budapesti metrókáosz mögött

Történetek a magyarországi orosz befolyásról, II. rész: gazdasági befolyás. Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját 2014 váltották le. Úgy tűnt, a Tarlós Istvánnal való személyes konfliktusa fajult idáig. Valójában orosz nyomásgyakorlás is kellett hozzá. A hetvenmilliárdos tét a hármas metró kocsijainak beszerzése volt.

Semmit nem akart fizetni, hiába tűnt korruptnak Pintér embere

A kétezres évek egyik legnagyobb korrupciós ügyében, az Eclipse-ügyben eleve különösen enyhének tűnő ítéletek születtek, pedig a legszűkebben számolt kár is legalább 15 milliárd forintos. És akkor még távolról sem számoltuk azokat a tízmilliárdokat, amiket a gépkocsi-tulajdonosok fizettek ki a tökéletesen értelmetlen autóeredetiség-vizsgálatokra.

Kémper: jogerősen felmentették Szilvásyékat

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon jogerősen felmentette a kémkedés és bűnpártolás vádja alól Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert, Galambos Lajost és Laborcz Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt, írja az MTI.

Kémügy aktáit hozná nyilvánosságra a Fidesz a kampányban

Már csak politikai döntés kell ahhoz, hogy nyilvánosságra lehessen hozni a Gyurcsány-kormány idején a polgári titkosszolgálatokat alapjaiban megrázó orosz hírszerzési akció részleteit, értesült a Magyar Idők a döntéshozókhoz közel álló körökből. Ebben önmagában nincs újdonság, mivel azt, hogy egy titkosszolgálati ügy részletei nyilvánosak legyenek-e vagy sem, mindig az éppen kormányon lévő politikai vezetés dönti el. Ami miatt mégis érdekes ez a hír, hogy ha helytálló az egyébként kormányközeli Magyar Idők értesülése, akkor simán lehet, hogy az Orbán-kormány éppen a kampányban oldja fel az akták titkosítását, ezzel odaszúrva az MSZP-nek és a DK-nak, hiszen ez utóbbit vezeti Gyurcsány Ferenc. Ez egyébként nem lenne példátlan lépés, hasonlóan történt a Porik-Laborcz-találkozó nyilvánosságra hozatalánál.

Titkos megfigyelések: térdre kényszerült a kormány

Módosítja a kormány a nemzetbiztonsági törvényt. Újságírót, képviselőt és egyházi személyt a jövőben csak úgy lehet lehallgatni a törvény tervezete szerint, ha ezt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jóváhagyja. A NAIH ellenőrizhetné a külső engedélyhez kötött adatgyűjtés jogszerűségét is. Magától ez nem jutott volna eszébe a kormánynak, egy elbukott per kellett ennek a kikényszerítésére.

Kúria: A közmédiában nem bűncselekmény egymás lehallgatása

Azzal a magyarázattal szüntette meg a nyomozást még februárban a Fővárosi Főügyészség az MTVA lehallgatási botrányában, hogy nem történt bűncselekmény, mert tiltott módon adatot szerezni (így például lehallgatni) csak lakásban lehet, irodában nem. Most ezt az indoklást hagyta jóvá a Kúria - derül ki az MTVA közleményéből.
Találatok: [104]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>