language

Lapok:

Kulcsszavak:

ügyészség highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [49]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Őrizetbe vették az Országos Roma Önkormányzat elnökét

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – adta hírül augusztus 31-én, szerda délután a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ötven embert állítottak elő műszaki vizsgával kapcsolatos vesztegetések miatt

Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Szerszámokat és konzervet kaptak a korrupt autópálya-rendőrök, hogy eltekintsenek a bírságtól

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más korrupciós bűncselekmények miatt hallgatott ki két autópálya-rendőrt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Beperelte a Pénzügyminisztériumot a Transparency International

Bár a magyar ügyészség már vádat emelt EU-s kistérségi fejlesztési források hűtlen elköltése gyanújával Simonka György ellen, de a Transparency International Magyarország nehezményezi, hogy a Pénzügyminisztérium nem ad ki adatokat az ügyről, ezért beperelték.

Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben lett gyanúsított F. P., a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig november 29-én elrendelte egy hónapra a letartóztatását. A gyanú szerint jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól kapott pénzt mint a pályázat elbírálását befolyásolni tudó hivatalos személy, írja a Törökszentmiklósi.hu nevű oldalnak a fővárosi törvényszék.

Pert nyert az ügyész, akit három Facebook-posztja miatt rúgtak ki

Precedensértékű perben hoztak elsőfokú ítéletet a munkaügyi bíróságon pénteken. Először rúgtak ki ügyészt politikai jellegű Facebook-posztok miatt 2018-ban: Pap Balázs 13 éve dolgozik ügyészként, szakmai munkáját szinte minden évben szakmai elismerésben részesítették, majd jött a 2018-as választás kampányidőszaka, amikor megosztott három politikai tartalmú posztot a privát Facebook-oldalán. A választás másnapján kapta az értesítést, hogy fegyelmi eljárás indul ellene, és annak végén az az ítélet született, hogy kirúgják.

Még mindig nem történt gyanúsítotti kihallgatás a Híd a munka világába projekt ügyében

Hadházy Ákos, volt LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő tett fel írásbeli kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek "Hogyan áll az Öveges- és a Híd a munka világába program nyomozása?" - címmel. Polt válaszából, ha több nem is, de annyi kiderült, felderítésből még nem jutottak el egyik ügyben sem a vizsgálati részhez, gyanúsítotti kihallgatás egyik ügyben sem történt még.

Ügyészség elé kerül Mészáros Lőrinc új hotelbiznisze

A Fővárosi Főügyészség elé kerül az Egerszalóki Saliris Hotel ügye. A Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe került létesítményről Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdezte írásban Polt Péter legfőbb ügyészt. A képviselő arra volt kíváncsi, hogy jogszerűen került-e a korábban állami pénzen megvásárolt, valamint a csőd széléről megmentett hotel a Konzum Nyrt. tulajdonába, ezáltal is gyarapítva a Mészáros rohamosan növekvő birodalmát.

Tételes cáfolatot nyújtott be a meggyanúsított volt főügyész

Ihász Sándor szerdán hivatalosan benyújtotta a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) a bűnpártolás miatt vele közölt gyanúsítás tételes cáfolatát - mondta a volt főügyész ügyvédje csütörtökön az MTI-nek. Papp Gábor szerint a részletes vallomásban védence nem csupán visszautasítja a gyanút, "hanem olyan tényekkel is szolgál, amelyek önmagukban is cáfolják a gyanúsítást".
Találatok: [49]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>