language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Intézmények:

Közbeszerzési Döntőbizottság highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Nem vizsgálják a Miniszterelnökség jogsértőnek tűnő tenderét, amelyben Mészáros ügyvédje is felbukkant

Júliusban írtuk meg, hogy a Miniszterelnökség jogsértő közbeszerzéssel keresett volna közbeszerzési szakértőket, ám végül visszavonták a 470 millió forintos tendert. Augusztus végén új eljárást indítottak, de ugyanolyan feltételekkel. Ez már az Integritás Hatóságnak is szemet szúrt, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért. Ezt azonban a Döntőbizottság most jogosultság hiányában megszüntette. Az ügy érdekessége, hogy a megszüntetésről szóló határozatban Dr. Kertész József Tamás ügyvéd és Bokor Gergő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (faksz) neve is felbukkan. Előbbi Mészáros Lőrinc, utóbbi az Elios-ügy miatt lett ismert.

Megnyerte a fővárosi patkánypert a Bábolna Bio

A Kúria jogerős ítéletében azt állapította meg, hogy érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé a Fővárosi Önkormányzat. Erről csütörtökön a per nyertese, a Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. számolt be. A cégnek 2018-ban járt le a szerződése, előtte 47 évig ők végezték a patkánymentesítést Budapesten. Amikor azonban 2018-ban új közbeszerzési tendert írtak ki a feladatra, a Bábolna Bio nem nyert.

Pert nyert, újra irthatja a fővárosi patkányokat a Bábolna Bio

Érvénytelen ajánlatot nyilvánított a Budapest patkánymentes állapotának fenntartására kiírt közbeszerzési eljárás nyertesévé a Fővárosi Önkormányzat – állapította meg jogerős ítéletében a Kúria. A szolgáltatás nyújtásának lehetőségétől az érvényes ajánlata ellenére eleső Bábolna Bio ezért megvizsgálja annak lehetőségét, hogy kártérítési igényt érvényesítsen az önkormányzattal szemben.

Visszakaphatja Józsefváros a pályáztatás nélküli közétkeztetésért kirótt 50 milliós bírság összegét

Jogtalanul büntette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság 50 millió forintra az önkormányzatot egy évvel ezelőtt, mert pályáztatás nélkül bízott meg egy céget átmeneti közétkeztetési feladatok ellátásával – írja az önkormányzat lapunknak küldött közleményében a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján. A döntőbizottság szerint az értelmezés rossz, nem jogtalanul büntettek, és az ítélet másik részére rámutatva közölte: a hat feltárt jogsértés megállt a bíróság előtt is. Hozzáteszik: az önkormányzat vissza fogja kapni a befizetett 50 millió forintos bírságot. A döntés megsemmisítette a 2020. május 26-án létrejött szerződés semmisségét megállapító döntőbizottsági rendelkezést is. Frissítés: A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint nem volt jogtalan a bírság Valótlan, hogy jogtalanul bírságolta meg a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság, áll a testület lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Bizonyíték az oszlopügyben

Közbeszerzési hatósági döntéseket is tartalmaz az a beadvány, amelyet nemrég Magyar György, a Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője nyújtott be az úgynevezett oszlopperben a főváros állításainak cáfolatára. Az ügyvéd szerint egyértelmű diszkrimináció, hogy miközben a hirdetőcég szerződését felmondták, az egykori utcabútortenderen szintén nyertes másik társaság tovább bővítheti reklámfelületeit.

Tényleg megússzák az MNB alapítványai a közbeszerzések nélküli közpénzköltést?

Pár napos hír, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hat jegybanki alapítvány kapcsán valamiféle jogsértést állapított meg, és megbüntette kétszázezer forintra őket. És nagy a felháborodás, hogy tényleg ennyivel megússzák? Megpróbáljuk röviden elmagyarázni, miről is szólt a KDB döntése, és hogy mi várható még az ügyben. Annyit kijelenthetünk, hogy a sztorinak biztosan nincs vége. Ebben a pillanatban közel negyven eljárás folyamatban van a KDB előtt jegybanki alapítványi jogsértések gyanúja miatt, az eljárások vége pedig lehet több szerződés semmisége is.
Találatok: [6]  Oldalak:   1