Nem kezdte meg börtönbüntetését Vincze Ferenc Tibor, a volt dögei polgármester, akit a bíróság korábban jogerősen 3 év, 10 hónap börtönre ítélt. A bíróság emiatt elrendelte a volt polgármester rendőri elővezetését.
A volt erzsébetvárosi szocialista polgármester egészségi okokra hivatkozva kérte a kényszerintézkedés megváltoztatását, házi őrizetbe helyezését. Azonban a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Bíróság azon döntését, amely elutasította a kérelmet.
Hivatali hatalommal visszaélés és korrupció vádjában bűnösnek mondta ki a bíróság Gergely Zsoltot, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés korábbi fideszes alelnökét, a párt elnöki tanácsadóját.
Hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság csütörtökön Gergely Zsoltot, a megyei közgyűlés korábbi fideszes alelnökét, hat évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság, valamint 43 millió forint kártérítés megfizetését rendelte el.
Molnár Csaba szocialista politikus Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult a szabálytalanul, két helyről is költségtérítést húzó fideszes képviselők ügyében.A Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.
Százötvenezer forintot kell fizetnie Zsiga Marcell miskolci alpolgármesternek, amiért az önkormányzattól és a parlamenttől is felvette költségtérítését, holott a törvény ezt nem teszi lehetővé.