language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off
üzleti titok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [27]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Közel 4 milliárd forintot fizetett az állam Leisztinger Tamás bányacégéért

A borsodi szénmedence barnakőszén-vagyonának kitermeléséért felelős Ormosszén Zrt.-t 2022 végén vette meg az állam. Az adásvételi szerződést és a vételárat eddig titkolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., de pereltünk a közérdekű adatokért, és nyertünk a bíróságon. Az állami cég ezután végre elküldte a megállapodást, amelyből kiderül, hogy közel 4 milliárd forintot fizettek az Ormosszénért, amelynek a többségi tulajdonosa a „baloldal vörösbárójaként” emlegetett Leisztinger Tamás volt. A dokumentumban szerepel egy másik vállalat is, ám az arra vonatkozó információkat kitakarták.

Üzleti titokra hivatkozva tartanak vissza adatokat Zuglóban, első fokon pert nyertünk

Első fokon pert nyertünk a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.-vel szemben, amely üzleti titokra hivatkozva nem akarta kiadni a Penta Általános Építőipari Kft. és VIANOVA 87 Közmű és Útépítő Zrt. párosának nyertes árlistáját. Pedig ebből lehetne valamilyen szinten megállapítani, hogy a cégek a piaci árnak megfelelően vagy éppen túlárazottan végzik-e az útkarbantartási munkákat Zuglóban egy 800 millió forintos keretmegállapodás részeként. A bíróság nem fogadta el a két társaság védekezését, hogy az adatok kiadása aránytalan sérelmet okozna számukra.

Jogerős ítélet: nyilvánosak az autópálya-koncessziós szerződések mellékletei

Fél év után született meg a jogerős ítélet, amely szerint az autópálya-koncessziós szerződések mellékletei közérdekű adatnak minősülnek, nem vonatkozik rájuk az üzleti titok védelme. Hiába érhető el egy kormányzati honlapon a szerződés, a mellékleteket nem töltötték fel, pedig ebből derül ki, mennyit kapnak az államtól a következő 35 évben Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei a hazai autópályák üzemeltetéséért cserébe.

Egy jogerős ítélet szerint nem titkolhatják el a hulladékkoncessziós szerződés mellékleteit

A Mol nyerte meg 35 évre a hazai hulladékgazdálkodásra kiírt koncessziós pályázatot, amely júliusban indult el. A Mol és a magyar állam viszont – üzleti titokra hivatkozva – nem akarta nyilvánosságra hozni az általuk szentesített megállapodás mellékleteit. Pedig ebből derülhet ki, mekkora üzletről van szó, és milyen feltételekben állapodtak meg.

„Előd azt mondta, hogy oldjuk ezt meg” – a Corvinus vizsgabotránya belülről

A Budapesti Corvinus Egyetemen a tavaszi félévben több etikai vizsgálat is zajlott egy vizsga miatt, melynek során egy diákkal kivételeztek az egyetem vezetői, miután a hallgató befolyásos szülei panaszkodtak az egyetemen. A vizsgálatok első fokon elmarasztalták az egyetem – a vizsgálatok lezárulta után lemondott – rektorát, Takáts Elődöt és a Corvinus két másik vezetőjét. Másodfokon azonban fölmentette őket az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma és a rektorhelyettes, bár azt senki nem vitatta, hogy valóban kivételeztek a hallgatóval.

HVG vs. kormány Paks-per: Nyertünk, de a lényeget tovább titkolhatják

Úgy nyerte meg az adatigénylési perét a hvg.hu szerkesztősége, hogy a Paks II. atomerőmű kulcsrakész építéséről szóló magyar-orosz fővállalkozói szerződés megannyi lényeges – talán épp a legfontosabb – pontját kitakarhatja a közérdekű adatot birtokló Süli János tárca nélküli miniszter. A Fővárosi Törvényszék minap meghozott, 28 oldalas első fokú, nem jogerős ítélete nehezen követhető logikával mazsolázott a dokumentumban.

Nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője pert nyert a kormánnyal és a Roszatommal szemben, első fokon úgy döntött a bíróság, hogy nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket.

Hosszú Katinkának szánja a kormány Csillebércet

Az állam felhagy a pereskedéssel, és inkább fizet Rácz Péternek, az Magyar Úttörőszövetség egykori elnökének, hogy őszre ténylegesen visszaszerezhesse a csillebérci tábort. Az első Orbán-kormány idején, csaknem két évtizede indult rendőrségi, ügyészségi vizsgálatok, majd bírósági eljárások hétfőn peren kívüli egyezséggel értek véget – értesült a 24.hu.

Ki kell adni, mi kerül 22 milliárdba az Úszópalotán

Az általunk indított adatkikérési perben a bíróság első fokon arra kötelezte a Market Zrt.-t, hogy adja ki a Dagály Uszodakomplexum költségvetését, számláit, alvállalkozói szerződéseit. A per egy közérdekű adatkikérési sorozat része, aminek során nyilvánosságra hoztuk a Széll Kálmán tér felújításának számláit. Januárban a stadionépítő ZÁÉV Zrt. pere következik. Ott a Puskás Stadion 4 milliárd forintos költségének részleteit szeretnék eltitkolni.
Találatok: [27]  Oldalak:   1 2 3   >  >>