language

Személyek:

Joáv Blum highlight_off

Kulcsszavak:

közokirat-hamisítás highlight_off

Joáv Blum

Joáv Blum izraeli-magyar állampolgár a Zsidó Világszövetség alelnöke, örökös tagja a jobboldali Likud pártnak, emellett 2000 óta Magyarországon is érdekelt ingatlanbefektető. Nevéhez köthető a sukorói telekcsere.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Soron kívül tárgyalják a sukorói pert

Soron kívül, február 19-én tárgyalja a Fejér Megyei Bíróság a sukorói ügyet. A polgári pert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezdeményezte Joav Blum ellen. A vagyonkezelő azt kéri: a bíróság mondja ki a telekszerződés semmisségét, állapítsa meg a feltűnő értékkülönbséget vagy azt, hogy a szerződő felek tévedésben voltak.

Hamis lakcím miatt állt bíróság elé Blum

Közokirat-hamisítással vádolják Joav Blumot, aki a Velencei-tó mellett, Sukorón csereügylettel szerzett telkeket egy idegenforgalmi beruházáshoz. Az üzletember a szerződéskötés során azt állította, hogy sukorói lakos, azonban az ügyészség szerint fiktív adatot adott meg.

Máshol, másokkal? Megszólal a sukorói befektető

Továbbra is a Közép-dunántúli Régióban tervezik megvalósítani a King’ s City projektet a KC Bidding Kft. mögött álló befektetők, akiknek egyik képviselője nyilatkozott a Figyelőnek.

Bíróságra viszi a sukorói szerződést a vagyontanács

Joav Blum kaszinóberuházót a megyei bíróság hivatalosan is fiktív lakossá nyilvánította Sukorón, igaz, ez nem oszt, nem szoroz, hiszen a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ettől függetlenül megtette a jogi lépéseket a vitatott telekcsereügylet semmissé nyilvánítása érdekében.

Továbbra is sok a nyitott kérdés a King’s Citynél

Egyelőre nem tudni, válaszolt-e Joav Blum Oszkó Péter pénzügyminiszternek a King’s City néven futó kaszinóberuházás új helyszínének lehetőségét felvető megkeresésére, illetve az sem ismert, hogy milyen megállapításokra jutott a tárcánál indított belső vizsgálat.

Fidesz: Azt nem engedjük, hogy kaszinóváros legyen Sukorón!

Csak a sajtóból értesült a Fejér Megyei Önkormányzat Jogkövetkezmények nélkül egyetlen kapavágás sem történhet azon a sukorói ingatlanon, amelyen King’s City néven óriási kaszinóvárost építene fel egy befektetőcsoport – jelentette ki a helyszínen a fideszes Balsai István.

Budai: A sukorói projekt „nem más, mint egy lopás”

A sukorói King’s City kaszinóprojekt nem más, mint a kormány által támogatott nagy lopás – jelentette ki a Magosz szövetségi igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Találatok: [55]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>