A reformátusoknak összesen 57 ingatlant adott át az állam 2010 májusa óta, közülük 49-et azután, hogy a volt emberierőforrás-minisztert megválasztották.
Több tízmilliárdos értékben juttatott ingyenesen – főképpen budai – ingatlanokat az állam a református egyháznak, köznevelési céllal. A Bíró utcai óvoda körüli rejtélyes események azonban azt sugallják, a paragrafusok kijátszhatók.
Valamennyi elődjére rálicitálva hajt a nyugdíjasok voksaiért Orbán Viktor, aki egyébiránt főúri keggyé tette annak eldöntését, mikor spórol rajtuk, és mikor oszt nekik alamizsnát.
A 2022-es költségvetésben 3883 milliárd forint szerepel a Gazdaság-újraindítási Alap (GUA) sorában, ám ebből az összegből több száz milliárd sorsa egyelőre ismeretlen. A beterjesztett tervezetből ugyanis nem derül ki, hogy a pénz egy része mire megy el: 550 milliárd forintot különített el a kabinet a nem részletezett „beruházási alapba".
Az emelkedő költségekre hivatkozva 6,5 milliárd forinttal nagyobb összeget terveztek be a 2020-as büdzsében a Pénzügyminisztérium költözésére a Budai Várba, mint amennyivel idén februárban számolt a kormány a középtávú költségvetési kitekintésben - bukkantunk rá a tételre a törvényjavaslatban.
Konkrétan ez szerepel a tárcáról szóló fejezetben, a 2019-2021 közötti időszak tervezett összegeitől való eltérés indokásában:
A Pénzügyminisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházások, felújítások kiadásainak többletforrás igénye 2020. évben 6,5 milliárd forint.
A kormány jövőre sem sajnálja a pénzt a látványsportágaktól, továbbra is TAO-forintokban fürödhetnek a sportszervezetek. 2018-ig egyébként a 24.hu korábbi cikke szerint összesen 658 milliárd forint ment el a TAO-ra, ehhez hozzávéve az idei és a jövő évi várt igénybevételt, akkor 2020-ra jó eséllyel összesen 897 milliárd forintra rúghat a TAO-számla egyenlege.
A kormány rendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilváníthat egy beruházást, és a korábbi jogszabályok sokszori módosítgatásával Orbánék elérték, hogy a nemzeti mellett az ő érdekeik is érvényesülhessenek.