language

Helyek:

Jordánia highlight_off
Libanon highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Feleannyit költöttünk üldözött keresztények megsegítésére, mint Soros lejáratására

Közadatigénylésben kértük ki a Miniszterelnökségtől, hogy a Hungary Helps program keretében milyen projektekre mennyit költött eddig a magyar állam. A válaszul kapott táblázat szerint Libanonba 1 milliárd, Irakba és Szíriába 2-2 milliárd, Jordániába, Kongóba és Nigériába körülbelül 300-300 millió forint támogatást küldtünk. Ez összesen 6,1 milliárd forint: a 2017-es Soros-ellenes kampányra kétszer ennyi közpénzt szánt a kormány, az épülő Puskás-stadion pedig 26-szor ennyibe kerül.

Pharaon nem úgy jött Magyarországra, ahogy a kormány eddig mondta

Először azt mondták, hogy egyszer igényelt vízumot, aztán azt, hogy kétszer, majd jött egy újabb kormányzati verzió, amiből arra lehetett következtetni, hogy Pharaon egyszer sem adott be vízumkérelmet, mert elintézte helyette más. A legfrissebb állítás, amelyet kérdésünkre kaptunk, hogy az Interpol körözési listáján szereplő szaúdi üzletember egyszer valóban adott be személyesen vízumkérelmet, miután a jordán konzul elindította neki a procedúrát Budapesten. Az továbbra sem világos, hogyan Pharaon kapott-e tartózkodási engedélyt hónapokkal a vízumigénylése előtt. Ennél is különösebb, hogy Lázár és Szijjártó hetente máshogy, egymásnak is ellentmondva emlékezett az olajmilliárdos vízumigénylésének időpontjára.
Találatok: [2]  Oldalak:   1