language

Kulcsszavak:

kampányfinanszírozás highlight_off

Akták:

Kamupártok kampányfinanszírozása highlight_off

Kamupártok kampányfinanszírozása

Kamupártok kampányfinanszírozása

2013. június 10-én fogadta el az Országgyűlés azt az új, a 2014-es országos választásokra szabott kampányfinanszírozási szabályozást, amellyel kapcsolatban az ellenzék és a civilek kezdettől fogva korrupciós veszélyre figyelmeztettek. A gyanú már az azévi választások kapcsán beigazolódott: soha nem látott mennyiségű, újonnan alapított, valós társadalmi támogatottság nélküli kamupárt indult. Ezek a szabályozás visszásságait (kampányköltések átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége, pártközeli “civilek” tevékenysége, többes jelölés lehetősége) kihasználva, kockázat nélkül jutottak milliárdokhoz anélkül, hogy érdemi politikai tevékenységet folytattak volna, majd jellemzően a választások után eltűntek a közéletből. A 2014-es választások során a kamupártként emlegetett formációk több, mint 4 milliárd forint közpénzzel gazdagodtak

A 2018-as országgyűlési választásokon is már 27 egyéni jelölt elindításával és 13 ezer 500 aláírás összegyűjtésével országos listát lehetett állítani. 2017 novemberében a Parlament 2/3-os törvénymódosítással döntött arról, hogy azoknak a pártoknak, amely 1 százalékot sem érnek el az országgyűlési választáson, vissza kell fizetnie a kampányra kapott állami támogatást a vezetőtestület vagyonából. Ez azonban nem fékezte meg a kamupártok indulását – a 2018-as választásokon az induló 414 pártból minden eddiginél több, 23 párt állított listát, melyek jelentős része kamupárt volt. Az 1 százalékos küszöb alatti pártok állami támogatásának visszafizetése még a 2022-es választásokig sem teljesült

A választások után az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint rengeteg csalás történhetett, országszerte összesen 111 büntetőeljárás indult. Az eljárások többsége vádemelés nélkül zárult le. Ezalól kivétel a Seres Mária Szövetségesei (SMS) elnevezésű párt: 2020-ban, 5 év nyomozás után emelt vádat az ügyészség a pártot vezető Seres Mária és férje, Stekler Ottó ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt – a vádirat szerint a 2014-es választások során mintegy 117 millió forintos állami támogatást csalt el a párt. A Partizán kamupártokról készített oknyomozó dokumentumfilmje szerint Seres és férje állhatnak több más kamupárt ajánlóív-hamisításai mögött is, mind a 2014-es, mind pedig a 2018-as, majd a 2022-es választások esetében. A rossz szabályozást kihasználó politikai ügyeskedők tevékenysége a valódi politikai erők versengését is torzította. Valószínűsíthető, hogy a kormány azért is változtatta meg az ajánlási rendszert, hogy az esetleges sok indulóval a kevésbé egységes ellenzéki szavazótábort bontsa meg. 

A 2022-es országgyűlési választásokra a kormány 71 jelöltre emelte a listaállításhoz szükséges szintet, így a korábbi választásokhoz képest kevesebb kamupárt vállalkozott az indulásra. A kamupárt probléma egyik gyökere, a többes jelölés lehetősége ugyanakkor változatlanul fennállt, emiatt az ajánlóívekkel való visszaélések ismét gyakoriak voltak – a Gődény György vezette Normális Élet Pártja ívein például elhunyt személyek adatai és aláírásai szerepeltek.  A 2022-es választások után 73 kamupárt ellen indult peres eljárás.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Ezernél is több halott adatai a csepeli választókerület kamupártjainak ajánlói között

Elavult adatbázisból dolgozhattak a csalók. Mindeközben újabb cicaharc bontakozik ki Németh Szilárd emberei és a szoci képviselőjelölt, Bangóné Borbély Ildikó között.

Kamupárt jelöltje voltam, csak a milliók kellettek

23 országos listát vettek nyilvántartásba az április választásokra. Köztük sok olyan párt is a szavazólapra kerül, amelyről korábban nem is hallottunk. Ezeknek a pártoknak a vezetői, jelöltjei elérhetetlenek, vagy ha előkeríti őket a média, kampányolás helyett bujdokolnak. Ez nem véletlen: ezek a jelöltek, ezek a pártok nem a politikai folyamatokba akarnak belefolyni, csupán az állami százmilliókra hajtanak. Így volt ez négy éve, és most is, a választási szabályok ugyanis még mindig a kamupártok kezére játszanak. De hogyan lesz valaki kamupártos? Kamujelölt? Milyen ezt belülről átélni? Egy férfi, aki középszinten három kamupártban is benne volt, az Indexnek részletesen elmesélte, hogy működik a rendszer. András beavatott minket az ajánlások, a választókerületek árfolyamába, az ajánlásokat másoló „írók" tevékenységének művészetébe, az ismerősök, családtagok beszervezésébe, és hogy mennyire másról szól a választás azoknak, akik csak a pénzszerzést látják benne. Dehogy csengettem be emberekhez, egyetlen aláírást sem gyűjtöttünk, mindegyiket csak átmásoltuk

A számok nem azt mutatják, hogy a Fidesz mozgatná a kamupártokat, még ha profitál is belőlük

A kamupártok jelöltjeiről szóló diskurzus még jobban elharapózott, mint 2014-ben, pedig akkor túlestünk egy jó eséllyel miattuk elvesztett ellenzéki egyéni mandátumot követő felháborodáson is. A csúcsra járatott hisztéria azonban tökéletes arra is, hogy az ellenzék kényelmesen hátradőljön, mondván “nincs mit tenni, nem mi vesztettünk, a Fidesz csalta el”.

Döntött a Kúria: mégis nyilvántartásba veszik az Összefogás Párt országos listáját

Ezzel egy olyan párt juthat több milliónyi kampánytámogatáshoz, amelyik már négy éve sem tudott elszámolni a pénzzel.

Politikai közpénzszivattyú: 6 milliárd 371 millió forintnyi kampányfinanszírozást szórhat el az állam idén

Nemcsak az ellenzéki szavazótáborban való zavarkeltés, hanem a bűncselekmények sorának gyanúját keltve behajthatatlanul eltűnő kampánypénzek is mozgatják a többes ajánlás rendszerével létrehozott kamupárt-generátort, amelynek fenntartásában egyedül a Fidesz-KDNP érdekelt. Egy bizniszpárt kisegítésével már le is bukott a kormányoldal, ám 2018-ban akár 6 milliárd 371 millió forintra is rúghat a választási színjáték számlája.

Ahol izgulhat a Fidesz, ott tobzódnak a kamupártok

Megnéztük, hány képviselőjelölt indul azokban az egyéni választókerületekben, ahol legutóbb nyert a baloldal, hány azokban, ahol necces lehet a Fidesz győzelme, és hány ott, ahol sima győzelemre számíthatnak Orbánék. Az eredmény alapján nagyon úgy tűnik, a kamupártok kamujelöltjei épp azokban a kerületekben indulnak sokkal többen, ahol jól jöhet a Fidesznek, hogy lecsípnek pár száz szavazatot az ellenzéktől.

Több kamupártot is magával ránthat a lebukott aláírásgyár

Nem csak a pártlogóval ellátott kis pult mögött, a piac bejáratánál állva, zuhogó esőben lehet aláírást gyűjteni, vannak “aktivisták”, akik a könnyebb utat választották: egy fűtött szobában “gyűjtötték” az egyéni képviselőjelölteket támogató szignókat úgy, hogy az azokat adó állampolgárok ott sem voltak.

Szoci ifi, börtönlakó, a NER trójai falova is volt az újra rács mögött lévő Zuschlag

A neve összeforrt a korrupcióval, most megint kétes ügyek miatt került bilincs a kezére. Tömény Zuschlag-portré a börtönévektől.

Félmilliót ígér jelöltjeinek a feltámadt sportos kamupárt

Visszatért a politikába a SEM, ami direkt módon, jól csengő pénzajánlattal castingol jelölteket magának. Kérdés, mennyi esélyük lesz az áprilisi választásokon a kamupártoknak, miután a parlament szigorított a 2014-es blama miatt.
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>