language

Kulcsszavak:

kampányfinanszírozás highlight_off

Intézmények:

Magyar Államkincstár (MÁK) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

700 millióba kerül Orbán levele az adó-visszatérítésről és a 13. havi nyugdíjról

Két tájékoztató levelet küldött a kormányfő, az egyiket a NAV-on, a másikat az Államkincstáron keresztül, de ennek ára van.

Csak idén 21 milliárd ment kormánypropagandára, szórják a tízmilliókat a Fidesz-közeli „civileknek” is

Felkerült a kormány honlapjára a Miniszterelnöki Kabinetiroda friss szerződéslistája, ebből derül ki, hogy mire mennyit költöttek az utóbbi években, hónapokban. Ebből például azt látni, hogy 1,8 milliárdba, azaz közel kétmilliárd forintba került a kormánynak a tavaly nyári, járvány utáni konzultáció összeállítása és kipostázása. Ebben a fő csapásirányok a koronavírus utáni élet újraindítása, csatározás az EU-val, járvány, migráció.

Az állam szerint rendben van, hogy több tonnányi nyers húsról adott be számlát a kamupárt

Az egyik kamupárt kétmillió forintért vásárolt médiaszolgáltatást egy szociális szövetkezettől, míg egy másik egyetlen számlán utalta át a közel 50 millió forintos kampánytámogatás teljes összegét egy műanyag termékeket gyártó cégnek.

Kamupártok – Milliárdokba kerül a magyaroknak ez a hungarikum

A TI Magyarország két év pereskedés után kapta meg a Magyar Államkincstártól a pártok és egyéni jelöltjeik 2018-as kampányköltéseinek tételes elszámolását. A megszerzett adatok nyomán számos, a kamupártok által alkalmazott stratégiát azonosítottunk, amelyek a kampánytámogatás szabálytalan elköltésére utalnak. A beszámolók alapján 410 millió forint kampánytámogatás sorsát követhetjük nyomon. Ment pénz „szakértésre”, „piar kommunikációra”, nemegyszer olyan cégekhez, amik egyébként fémszerkezetek gyártásával foglalkoztak, vagy éppen a pártelnök érdekeltségébe tartoztak. Írásunkból az is kiderül, milyen következményei lettek a gyanús kifizetéseknek.

Ötmillió forintnál is többet kért volna az Államkincstár a közérdekű adatok kiadásáért - jogtalanul

Rekordösszegű – 5,3 millió forintos – költségtérítést akart bevasalni a Magyar Államkincstár két éve a Transparency International Magyarországtól annak fejében, hogy kiadja a 2018-as parlamenti választás kampányköltéseinek dokumentumait. Pontosabban, az állami szervezet ennyi pénzért csak vizsgálni lett volna hajlandó, hogy kiadja-e egyáltalán a dokumentumokat. Az adatvédelmi hatóság után most első fokon a bíróság is nonszensznek nevezte a MÁK követelését.

A Momentum bepereli a Magyar Államkincstárt az állami támogatás hiánya miatt

Az összes országgyűlési kampányszámláját feltöltötte honlapjára a Momentum, és pert indít a Magyar Államkincstárral szemben, mert szerintük az Államkincstár nem teljesítette a törvényi kötelességét, amikor nem utalta át a Momentumnak az állami támogatásának első negyedévére eső részét, írja a párt a sajtóközleményében.

Mennyi pénzt utaltak vissza a kamupártok? 5,4 millióért megmondom

Nem ismerhetjük meg egyelőre azoknak a pártoknak az elszámolását, amelyek jelentős, akár több 100 milliós támogatást kaptak a 2018-as parlamenti választási kampányra. Az 1 százalék alatt szereplő pártoknak – ezek főként kamupártok – az utolsó fillérig vissza kell fizetni a támogatást. Ám nem tudni, ki mire költött pontosan, és mennyit utalt vissza. A Transparency kikérte az erről szóló adatokat, ám a válaszokat elég drágán méri a Magyar Államkincstár

Idő előtti kampány retorziók nélkül

Szombaton kezdődik hivatalosan a választási kampány, jövő hétfőtől pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon az október 12-i önkormányzati választáson. Noha a választási eljárási szabályokat a Fidesz-KDNP teljesen a saját kedvére alkotta meg, a kormánypárti jelöltek mégsem képesek a betartásukra, ám ennek következménye nem lesz. Nem sok jóra lehet tehát számítani a következő ötven napban.

1,1 milliárdos támogatást titkol el a kincstár

Titkolja a Magyar Államkincstár, hogy mire költötték az egyéni képviselőjelöltek a fejenként egymillió forintos támogatásukat. Pedig ez volna az egyetlen elem a rendkívül bőkezű állami kampányfinanszírozásban, ahol pontosan nyomon követhető, hogy az érintettek mire használták fel a közpénzt.
Találatok: [9]  Oldalak:   1