language

Intézmények:

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány highlight_off

Személyek:

Kovács Erika highlight_off

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány

A Kék Bolygó Alapítványt Áder János korábbi köztársasági elnök alapította 2016-ban. Az alapítványt Áder távozása előtt közérdekű vagyonkezelő alapítványnak minősítették, és azóta jelentős összegekkel támogatják a költségvetésből: többek között egy 10 milliárd forintos tőkealap alaptőkéjét. A kuratóriumban volt és jelenlegi politikusok (Áder mellett Martonyi János, Csepreghy Nándor, Lázár János) foglalnak helyet. Kritikusaik szerint a kormányhoz erősen kötődő alapítvány a kormány nem igazán markáns, az ipar igényeinek alárendelt zöldpolitikájával teljes összhangban, a létező zöld civil szférától elkülönülve "zöldre festést" valósít meg, miközben a politikai klientúra számára bevételi forrást biztosít.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Havi 1,4 millió forintot kap kuratóriumi elnökként Varga Judit

A vagyonkezelő alapítványok szabályozását is érintő európai bizottsági javaslatcsomag a Varga Judit igazságügyi miniszter által vezetett alapítványra is jótékony hatással volt: 15 napon belül hiánytalanul eleget tett a 24.hu adatigénylésének, holott februárban válaszra sem méltatott bennünket.
Találatok: [1]  Oldalak:   1