language

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [815]  Oldalak:   <<  <  68 69 70 71 72 73 74 75 76 77   >  >>

Orbán szerint nem paksolják el a jövőt

A parlamenti ciklus utolsó ülésszakának első napján a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló államközi szerződés-tervezet is napirendre került. Orbán Viktor szerint nukleáris energia ügyében valójában nincs véleménykülönbség a Fidesz és az MSZP között.

Helyreigazítás

A 2014. január 20. napján „Itt a kapcsolat a FIDESZ és a TV2 eladása között” címmel megjelent cikkünk azt a hamis látszatot keltette, hogy 2013. decemberében a TV2 megvásárlását nem Simon Zsolt és Yvonne Dederick által tulajdonolt cégek bonyolították le, hanem a tranzakciót a FIDESZ gazdasági érdekkörébe tartozó cégek finanszírozták.

Vagyonszemle: ami kiderül a politikusokról, és ami nem

Zugló polgármestere 250 milliót takarított meg tavaly. A miniszterelnök új házat vett Felcsúton, a belügyminiszternek egymilliárd forintnál is többel tartoznak. Van lottónyertes politikus, és több olyan is, aki hosszú oldalakon keresztül sorolja, mennyi földje van. Érdekes, hogy sokaknak nyilatkozatuk szerint egy fia bevételük sincs birtokukból és támogatást sem kérnek arra.

Van, aki tudja, kire szabták a TakarékBankra kiírt pályázatot

Gyanús a takarékszövetkezeteknek a pályázati kiírás, nem beszélve arról, hogy úgy érzik, kizárták őket a potenciáis pályázók köréből. A piaci pletykák szerint a Spéder Zoltán vezette FHB Bank szeretne újabb pozíciókhoz jutni.

Sok képviselőnél rejtély, miért halmoz birtokot birtokra

Többeknek van jelentős földtulajdona, de semmi hasznuk abból. Vagy csak hiányosak a vagyonnyilatkozatok? Mi értelme annak, hogy valaki 75 hektár földet kiad haszonbérletbe ingyen, és még a terület után járó állami támogatást is átengedi a bérlőknek?

Gyurcsány már csak 79 milliós osztalékot vett ki cégéből

Orbántól Viktortól elköltözött az egyik lánya, Rogán Antal egy új festményt vett. A tavaly legtöbbet kereső Gyurcsány Ferenc 9 millióval kevesebb osztalékot vett ki az Altusból, mint egy évvel korábban. A volt LMP-seknek havi szinten nem érte meg a szakítás. Éjféltől nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok, párt- és frakcióvezetők papírjait néztük át.
Találatok: [815]  Oldalak:   <<  <  68 69 70 71 72 73 74 75 76 77   >  >>