A most közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta.
Jobban járt a kormány, hogy a GVH, és nem az Európai Bizottság kezdett vizsgálódni a dinnyekartell ügyében. Ha ugyanis uniós szintű eljárás indul, jó eséllyel a Vidékfejlesztési Minisztérium is megütötte volna a bokáját.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Irodája nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) szemben, miközben a Tescóval és több más áruházzal szemben folytatódik az eljárás.
Felfüggesztett a Szekszárdi Törvényszék pénteken egy egymilliárd forintos sikkasztás miatt indított pert, miután a Pécsi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával eljárást indított egy tanúkihallgatás kapcsán.
„Pályafutását a Ganz-Mávag, Közép-Európa egyik legnagyobb mozdonygyárának főmérnökeként kezdte. Majd számos magánvállalkozást hozott létre, kihasználva az átalakuló magyar gazdasági-társadalmi viszonyokat”
Eljárást indított a legnagyobb áruházláncok ellen a Gazdasági Versenyhivatal amiatt, hogy egyeztették a dinnye árát, illetve hogy megegyeztek, diszkriminálják a külföldi árut. Erre éppen a kormányzat kérte fel őket.
Budai Gyula, aki nemrég még az elszámoltatás bajnoka, a törvénytelenségek könyörtelen üldözője volt, most bevallotta, igazából mit is gondol a törvényekről.