language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [340]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

A Liget projekt egyik vezetője egykori questoros kollégája cégeinek csepegtetett tízmilliós megbízásokat

A Városliget Zrt. egy volt kormány-főtanácsadóhoz kötődő, fél éve létező vállalkozást bízott meg 46 millióért. Ráadásul a cég vezetője nem afféle ismeretlen vállalkozó.Az Andrássy út 20. szám alatt működő Smart Building Center Kft. (SBC) 46 millió forint keretösszegű, a nevében is szereplő „okos” megoldásokra vonatkozó tanácsadói megbízáshoz jutott tavaly a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-től. A 2018. márciusban kötött szerződés az év végig vagy a keretösszeg kimerüléséig volt érvényben. Sokatmondó a megbízás tárgya, ezért egy szót se hagyunk el belőle: A digitális technológiákra épülő az üzemeltetési és látogatókezeléshez kapcsolódó folyamatokban alkalmazott okos (smart) rendszerek tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos szakértői tanácsadói feladatok ellátása.

A csendes magyar: bemutatjuk Mészáros Lőrinc "agyát", a birodalom ügyintézőjét

Pályafutása bővelkedik meglepő húzásokban és fordulatokban. Többnyire úgy tűnt, hogy Jászai Gellért csak a végrehajtója volt a nagyívű beruházásoknak, ám az máig nem derült ki, kik állhattak ezek mögött. Egyik nagy bukása után évekig külföldön dolgozott, de ma már ő a Mészáros-birodalom egyik legfontosabb irányítója.

Közpénzmilliárdokat szórnak ki sporteseményekre olimpia nélkül is

Új koncot kapott a Fidesz gazdasági holdudvara, ami még a vizes világbajnokságnál is nagyobbnak ígérkezik, holott arra is elvertek legkevesebb 140 milliárdot. A 2023-as atlétikai vb és a szorosan hozzákapcsolódó Budapest Déli Városkapu Fejlesztés a többszörösét emésztheti fel.

Pék, reklámügynök, bankár, ügyvéd: ők kaszáltak a nagy földárverésen - megjelent Ángyán új kutatása

Elkészült Ángyán József legújabb jelentése, melyben a Hajdú-Bihar megyei földárveréseket összegezte, és arra a következtetésre jutott, hogy ebben a megyében is a kormányhoz közeli figurák jártak jól. A második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára eddig több jelentésben is vizsgálta, hogy mennyire volt eredményes a kormány „Földet a gazdáknak!” nevű, 2015 és 2016 között lebonyolított programja.

Orbán Viktor lassan teljesen visszavesz mindent, ami valaha Simicskáé volt

Mészáros közleménye szerint magánszemélyként veszi meg a több cégből álló, sárvári központú, a Mezort Zrt. vezetésével működő mezőgazdasági vállalatcsoportot. Az adásvétel a szükséges versenyjogi engedélyek megszerzése után zárulhat. A 2004-ben a Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. együttműködésével létrehozott Mezort Zrt. és cégei Magyarország egyik legmodernebb, számos agrárágazatban sikeresen tevékenykedő, környezettudatos vállalatcsoportja, amelyek együttesen éves szinten tízmilliárd forint fölötti árbevételt realizálnak.

Nem tudja tartani a határidőket az iskolát felújító NER-közeli kivitelező

A négy pályázat három nyertese a Szabau Invest Kft, az Evo-Komplex Kft és a DNA Development Kft. A DNA két helyütt, Makón és Mezőtúron nyert, míg a Szabau Invest Békésszentandráson, az Evo-Komplex Pusztaföldváron. Ez utóbbi kettő volt a nagyobb értékű, míg a DNA Developmenté két kisebb. A közbeszerzési pályázatot átnézve azonnal feltűnik, hogy mind a négy pályázaton kizárólag ez a három cég indult. A látszat (ami, ugye, mindig megtévesztő) akár az is lehet, hogy testvériesen megegyeztek előre, kinek melyik munka jut.

Ilyen számlát még nem látott! Van, ami Orbán Viktor barátjának sem megy

Meglehetősen érdekes, sőt bizonyos szempontból mókás számlalevelet kapott olvasónk a minap, melyet velünk is megosztott. Olvasónk ugyanis majd’ két éve nem fizet szemétdíjat, no nem azért mert el akarta kerülni a díjfizetést, hanem egyszerűen azért, mert jó ideje nem kapott számlát – a szemetet azért elvitték a Pest megyei településről.A számla a 2017 október-december közötti három hónapra vonatkozik, ám csak egy évvel később, 2018 novemberében sikerült kiküldeni. A többi hiányzó hónapról egyelőre nincs hír.

Nem nyomoz tovább az Elios-ügyben a rendőrség

Bűncselekmény hiányában megszüntették az Eios Innovatív Zrt-vel szembeni nyomozást. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gál Kristóf elmondta: az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vizsgáltak át, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt, így sikerült megállapítani, hogy nem történt bűncselekmény, tehát az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Orbán Kínába is elvitte magával török oligarcha barátját, hogy egy zsíros üzletet hozzon össze neki

Kedden számoltunk be arról, hogy Orbán Viktor kínai látogatása alkalmával arról értekezett, hogy vannak olyan dolgok, amiket érdemes átmenteni a kommunizmusból, mert ma is működnek. A rövidke interjú azonban nemcsak ezért érdekes: a videón a háttérben feltűnik valaki, aki az elmúlt években rendszeresen mozog együtt Orbánnal. Minden jel szerint Adnan Polatról lehet szó, aki Erdoğan török elnökkel is jó kapcsolatot ápol, és akiről a Narancs is többször írt.

Habony üzlettársa újabb milliókkal segíti Orbán szlovén barátját

Folytatódik Habony Árpád köreinek terjeszkedése a szlovén médiapiacon. Ezúttal a miniszterelnöki tanácsadó üzlettársa, Schatz Péter 112 228 euróért (36 millió forint) vásárolt újabb 14 százalékot Nova Obzorja kiadóban, számolt be a Dnevnik alapján a Mladina.
Találatok: [340]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>