language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [383]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>

Földmutyi: a helyzet a Hortobágyon is fokozódik

Berettyóújfalu és Furta után most már Derecskén is áll a bál a földmutyi miatt. A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területeire kiírt pályázatokon is strómanok vitték el a földeket a helyben termelő gazdálkodók helyett - írja közleményében Gőgös Zoltán.

Utcára vitt kampány

Naponta háromszor 16 másodperc a közmédia egyes csatornáin - négy pártlista esetén mindössze ennyi hirdetési idő juthat majd az egyes pártoknak a kampányidőszakban. Az új eljárási törvénnyel végtelenül korlátozottá tett médiakampányra már most érdemes felkészülni a pártoknak, sőt, a sajtótermékeknek is, hiszen utóbbiak nemcsak szigorú szabályoknak kell megfelelniük, hanem akár milliós bírságokra is számíthatnak. A pártok hirdetésinek özönére elsősorban az utcán, közterületeken kell számítani, ám ott is - mint a választási szabályok többségében - erősen jobbra lejt a pálya.

Folytatódik a NAV-ügy

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága a tervek szerint ma délután hallgatná meg a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési gyakorlata miatti botrány kirobbantóját. Horváth András azonban úgy értesült, a fideszesek nem mennek el, úgyhogy határozatképtelen lesz a bizottság.

Ismét egy rokon nyert

Újabb trafikot nyert Czerván György államtitkár vejének családja, miközben Galbács Ferenc már rendelkezik a törvény által maximálisan megengedett öt koncesszióval. Az MSZP felszólította a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra: összesen hányan nyertek a kormánytagok, az államtitkárok, az államtitkár-helyettesek és azok családtagjai közül jogosultságot. Az államtitkárokhoz köthető mutyik már lajstromba vehetők.

Dési János: Ha a vörös nyer

Az első veszedelem nyilvánvalóan elmúlt. Öntudatos dolgozó előbb befizeti az egyházi adót és csak utána indul a félkarú rablókhoz. A második sem kockázat immár. Hanem maga a színtiszta lehetőség. A konkurencia letarolva, tönkretéve. És az új jogszabály szerint már a látszatra sem nagyon kell ügyelni, az kapja a nemzeti együttműködés keretében a piros-fehér-zöld játékgépeket, akit a kormány megbízhatónak tart. Nincs itt kérem semmiféle korrupció, tessék csak továbbhaladni

Fidesz-rulett: Tíz milliárdot pörgethetnek ki a kaszinókon a haverok

A fokozott állami kontrollt a Fidesz a tegnap megszavazott "lex kaszinó" törvénymódosítás előnyeként, míg az MSZP ugyanezt a visszaélés lehetőségét megteremtő hátrányként értékelte. Az ellenzéki aggályokat támasztja alá, hogy a fideszes javaslatra elfogadott jogszabály alapján a kaszinókoncessziós jogok pályáztatás nélküli - miniszteri hatáskörű - odaítélése a trafikmutyinál több profitot hozhat néhány kiválasztottnak. Ez a nyerőgépek tavalyi betiltása után a piac újrafelosztását hozhatja, miközben az állam is rosszul jár.

Mindent visznek a mezőföldi lovagok

Nyílt titok a Fidesz-KDNP agresszív üzletpolitikája Fejér megyében. Trafik koncessziók és állami földbérletek jutnak a kormánypárthoz közelálló személyeknek. Így veszítette el a földjeit a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Ökológiai Mintagazdaság, amely a 21 éve gazdálkodott a pályázaton kiosztott területen. A helyiek állítják, a kormánypártiak mindent leosztanak egymás között. Az érintettek szerint üzleti és politikai irigység áll a háttérbe

Gázszerelőből milliárdos vállalkozó

Nemcsak Felcsúton megkerülhetetlen ma már Mészáros Lőrinc, a kormányfőhöz közelálló polgármester-vállalkozó cége sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket - legutóbb a főváros csatornázási munkáiból szakított egy hárommilliárdos részt. Az egykori gázszerelő nemcsak tehetségének és szorgalmának köszönheti sikereit; jó kapcsolatait jelzi, hogy ő az elnöke a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak és a kormányfő kedvenc településén stadiont építő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is.

Trafikmutyi után adatmutyi

Kormányközeli dohánycégek helyzetbe hozására ad lehetőséget az a szabály, amelynek értelmében a trafikosoknak múlt vasárnaptól naponta jelentést kell tenniük az eladott cigarettákról a Nemzeti Dohánykereskedelmi (ND) Nonprofit Zrt.-nek. Ha ugyanis esetleg kiszivárognának a napi forgalmi adatok, például a Continental durva versenyelőnyhöz juthat.
Találatok: [383]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>