language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Helyek:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Még kevesebb maradhat az önkormányzatok önállóságából, még erősebb lesz az állam

Rendelettel semmisítheti meg a kormány az önkormányzatok településfejlesztési terveit. A hivatkozási alap, nem túl sok fantáziával, a tömeges migráció.

NER-körökben szóródnak szét a várprogram milliárdjai, de már a kormány sem tudja követni pontosan

Egy évvel meghosszabbította a Nemzeti Kastély- és Várprogramot a kormány, mivel az öt éve – főként európai uniós forrásból – zajló projektben eddig egyetlen épületet sem sikerült teljesen befejezni. A felújítandó műemlékek számát a negyedével csökkentették, ám az összeget alig. Így is kérdéses, hogy a rendelkezésre álló 53 milliárd forint elegendő lesz-e az összes rekonstrukcióra. A felújításokra eddig kiírt 25 közbeszerzés közül legalább 13 esetében lehet kapcsolatot találni kormányközeli szereplőkkel. Közben a Miniszterelnökség olyan költségvetési adatokat közölt a programról, amelyek ellentmondanak a két évvel ezelőtti tájékoztatásának.

Civilek tüntettek a tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda ellen

Szinte az egész ország megmozdult, hogy ne épüljön ötcsillagos, 120 szobás luxusszálloda a kiemelt természetvédelmi területen. A polgármester ígéri, lakossági fórumokat tart a következő napokban a beruházásról. A helyiek arra is panaszkodtak, hogy miközben romokban van a város művelődési háza, egyetlenegy strandjuk sincs, noha Tata a vizek városa, és a városvezetés egy luxusszállodától várja a bevételt. A helyi képviselőknek azt is felrótták, hogy a véleményüket figyelmen kívül hagyva döntenének a beruházásról. Azt is mondták, a tó körül már most gondot jelent a zsúfoltság, nem könnyű megőrizni a rendet és a tisztaságot. Az építtető, az Avalon Center egyébként az engedélyeztetést akár már most is megkezdhetné, mert a helyi építési szabályzat most is lehetővé teszi, csak nem akkora méretben, mint a bemutatott terveken szerepel. Ezért ahhoz még a város szabályozási tervét is módosítani kellene.

A NER-elit áll a tóparti természetromboló beruházások többsége mögött

Közel 13 hektár füves, nádas területet fognak betonnal és térkővel befedni, ha megvalósul a Fertő tó partján tervezett hotel, apartmanház és sportkomplexum. A Balaton környékén is sorra jelennek meg a vízpartot és a nádast károsító építkezések, Tatán hatalmas szállodát építene egy beruházó a tavon, ami évente vadludak ezreinek a találkozóhelyéül is szolgál. A Velencei-tónál a helyi önkormányzatok sorra minősítik át a vízparti telkeket a nagyobb beépíthetőség kedvéért. Mivel jogi úton szinte lehetetlen korlátokat állítani a tömött pénztárcával és jó kapcsolatokkal bíró befektetők építkezési kedvének, ezért környezetvédők és helyi lakosok több szervezete Nagy Tavak Koalíció néven összefogott a magyarországi nagy tavak környékén zajló pusztítás ellen.
Találatok: [4]  Oldalak:   1