language

Személyek:

Kolompár Orbán highlight_off

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Kolompár Orbán

Kolompár Orbán (Kiskunmajsa, 1963. szeptember 24. –) magyarországi roma aktivista, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) korábbi elnöke. Különösen ismertebb a 2007-es évtől lett, amiért sorozatosan szervezett ellentüntetéseket a Magyar Gárda rendezvényei ellen, illetve a Gyurcsány Ferenc által indított Magyar Demokratikus Charta által szervezett tüntetésen is "mozgósította a cigányságot".

 

Kolompár ellen 2008 őszén indult bütetőeljárás jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt, mivel 13 millió forinttal nem tudott elszámolni az általa irányított Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet. Emiatt a Bács-Kiskun megyei ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyben a kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt ellene 2008 decemberében. 2009 júliusában a Fővárosi Főügyészség sikkasztás és a számviteli rend megsértése miatt emelt vádat. A vád szerint Kolompár Orbán és két társa az OCÖ 2003. és 2004. évi gazdálkodása, könyvvezetése során „a pénzforgalmat nem megfelelően bonyolították, nem biztosították az egyes célfeladatok átlátható elszámolását”. 2009 októberében egy harmadik ügyben Kolompárt és öt társát azzal vádolta meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy összesen 145,5 millió forintos visszaélést követtek el egy főként európai uniós, kisebb részben állami forrásokból finanszírozott munkaügyi pályázaton. A vád szerint az elszámolásához olyan gazdasági eseményekről nyújtottak be bizonylatokat, amelyek nem valósultak meg.

 

A három ügyet összevonták. Az  első fokú ítélet szerint kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekei­nek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése miatt 22 hónap börtönbüntetésre ítélte és a közügyektől három évre eltiltotta. A sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése vádja alól felmentették. 2013. március 8-án a másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokon született döntést. 2012 februárjában egy negyedik ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Kiskunhalasi Városi Ügyészség. A vád szerint az azóta felszámolt, kiskunmajsai székhelyű A Cigányság Foglalkoztatásáért Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetőjeként bruttó 4 080 000 forintot fizetett ki egy másik személynek teljesítésigazolások nélkül kiállított számlákra.

 

forrás: Wikipedia

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Közel az ítélet Kolompárék büntetőperében

Még novemberben elsőfokú ítélet születhet a Gyurcsány Ferenc szimpatizánsai közé tartozó, volt OCÖ-elnök, Kolompár Orbán, valamint társai ellen – egyebek mellett – sikkasztás vádjával folyó büntetőperben.

Kolompár lányát faggatta a bíróság

A tervek szerint szeptember végéig befejeződik a bizonyítási eljárás a Kolompár Orbán és társai ellen folyó büntetőperben, októberre várható az iratismertetés, majd a vád és a védelem készülhet a perbeszédekre – tudatta Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró a tegnapi tárgyaláson a Kecskeméti Városi Bíróságon.

Kolompár-per: nyári tárgyalás beiktatva

A Kecskeméti Városi Bíróságon folyó Kolompár-per esetében nincs nyári ítélkezési szünet, ugyanis kiemelt ügyről van szó, s egy közelmúltbeli jogszabály-módosítás értelmében két tárgyalási nap között nem telhet el két hónapnál hosszabb idő.

Folytatódik a Kolompár-per

Tanúk kihallgatásával folytatódik ma az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) – új nevén: Országos Roma Önkormányzat – volt elnöke, Kolompár Orbán és társai – köztük felesége – ellen indult büntetőper tárgyalása a Kecskeméti Városi Bíróságon – értesült lapunk.

Sokáig tarthat Kolompárék büntetőügye

Tanúk kihallgatásával holnap folytatódik az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indult büntetőper tárgyalása a Kecskeméti Városi Bíróságon, miután tegnap egy kihallgatásra beidézett, az ügy szempontjából fontos tanú távolmaradása miatt elnapolták a tárgyalást.
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>