language

Intézmények:

Körös–Maros Nemzeti Park highlight_off

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Előre leszervezett földmutyi a nemzeti parki földek bérbeadása

Gőgös Zoltán, a szocialisták mezőgazdasági szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a hortobágyi földeket évtizedek óta használó berettyóújfalui gazdák keresték meg azzal, hogy a földbérletpályázat eredményeként számukra ismeretlenek nyerték el a település határában lévő földeket.

„Most szipolyozza más is” – így jártak a földpályázat „trafikosai”

Vihetik a vágóhídra a nyájaikat azok az állattartók, akik az óév utolsó napján kihirdetett földpályázatokon elvesztették legelőik felét-háromnegyedét a Körös–Maros Nemzeti Park területén. A nyertesek között – akárcsak a Nemzeti Földalap pályázatai esetében – sok a helyben ismeretlen. A „földosztás” koordináltságára jellemző, hogy van, aki a tanyájától három kilométerre nyert el legelőt, és nem tudja, miként hajtja el odáig az állatait. Az érintettek hiába mentek eddig fűhöz-fához, végső elkeseredésükben most Orbán Viktornak írtak levelet.

Bezártak néhány kiskaput?

Ordító különbség lehet két nemzeti parki földhaszonbérleti pályázat kiírása között – az egyik helyen előnyt élvezhetnek a régóta helyben lakók, míg a másiknál azokat hozhatják helyzetbe, akik spekulációval, lakcím-átjelentkezéssel, vagy épp cégük profiljának átfazonírozásával próbálnak meg földhöz jutni. Vajon két-három megyével arrébb miért más rendelkezések érvényesek, hasonló védettséget élvező állami földterületek bérbeadásakor?
Találatok: [3]  Oldalak:   1