language

Személyek:

Kövér László highlight_off
Matolcsy György highlight_off

Kövér László

1959. december 29-én született Pápán. Nős, felesége (Bekk Mária) néprajz-történelem szakos középiskolai tanár. Három gyermekük született (Vajk, Botond, Csenge). 1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett. 1986-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984-1988 között szenior, illetve nevelőtanár. 1984 és 1990 között a Századvég című társadalomelméleti folyóirat alapító szerkesztője, 1987-1988-ban a MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasa. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnökségi tagja. 1990-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének vezetőségi tagja, 1994-től elnöke. 


1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja. 1989 nyarán részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon. 1988. októberben a párt országos választmányának tagjává, majd 1993-ban a párt egyik alelnökévé s így az elnökség tagjává választották. 1997 és 1999 között, majd 2001. májustól pártja ügyvezető alelnöke. 2000. január 30. és 2001. május 5. között a párt elnöke. 2002 nyarán az országos választmány elnöke lett, 2003. június 28-án az általános tisztújítás során újjáválasztották; választmányi elnökként tagja az öttagú pártelnökségnek. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1994. június 28. és július 31. között frakcióvezető. 1998. július 8-tól 2000. május 3-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. 1990-től országgyűlési képviselő, 2010-től az Országgyűlés elnöke, 2012-ben rövid ideig ügyvezető államfőként látta el a köztársasági elnöki teendőket. 

Matolcsy György

Matolcsy György Huba (Budapest, 1955. július 18. –) közgazdász, publicista, politikus. A rendszerváltás után több privatizációval foglalkozó kutatóintézet vezetője volt. 2000-2002 között gazdasági miniszter, egyben az Országos Atomenergia-bizottság elnöke. 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója, 2003-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2006-2013 között a Fidesz országgyűlési képviselője. 2010-2013 között a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Kutatóintézetek az Orbán-kormány árnyékában: tudósok közt rezsimszolgák

A legújabb “kurzusműhely”, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet még csak most születik, de számos elődje már évek óta építgeti önmagát az Orbán-kormány szolgálatában. Állami pénzből kutatnak őstörténetet, nemzetstratégiát, magyarságot, lényegében bármit: múltat, jelent és jövőt. Némelyik komolyan vehető munkát is végez, mások tényleg csak bohócok a politika színpadán.

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Nagygazdák: Mészáros Lőrinc ott liheg Csányi és Simicska nyomában

A felcsúti polgármester agrárcégei tavaly még csak 55 százalékkal növelték uniós és állami támogatásaikat, idén viszont már elkerülhetetlennek látszik a duplázás. Idén már 900 millió forint körül lehet az a pénz, amelyet a megművelt terület mérete és a gazdálkodás módja alapján a Mészáros-cégek támogatásként besöpörhetnek. Mészáros Lőrinc agrárérdekeltségei azonban még mindig csak távolról követik Csányi Sándor és Simicska Lajos vállalkozásainak pénzfelszívó képességét.

A politikusfeleségek is kapnak állami fizetést!

Budapest — Sokszor elég a sikerhez, ha valakinek politikus a párja. Erről tanúskodik Hende Csaba fideszes képviselő, volt honvédelmi miniszter élettársának, Szajlai Mónikának a pályája, akit most elnökségi tagnak választottak a Vas Megyei Kézilabda-szövetségben.
Találatok: [4]  Oldalak:   1