Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Majdnem egybillió forintra ír ki közbeszerzést a Rogán-féle Digitális Kormányzati Ügynökség
Beindult a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt (DKÜ), amely szerdán 945 milliárd forint értékben írt ki informatikai közbeszerzéseket. A miniszterelnöki kabinetfőnök, Rogán Antal alá betagolt szervezet célja az öt évre érvényes keretszerződésekkel, hogy „átláthatóbbá és rendszerezhetőbbé tegye az állami informatikai kiadásokat, a tervezett és átgondoltabb beszerzésekkel pedig javítsa az állami vállalatok, a közigazgatás, vagy a közműszolgáltatások hatékonyságát” – idézte az ügynökséget a pályázati kiírásról hírt adó K-Monitor.
Ugyanazt a patkányirtó csapatot bízza meg Karácsony, mint Tarlós
Közvetlenül a Városháza, valamint annak városgondnoki hálózata fogja ellenőrizni a két évre ismét, ám új szerződéssel megbízott RNBH Konzorciumot, hogy valóban megfelelően végzi-e a patkányirtást Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal új közbeszerzési eljárást írt ki a munkára, ám a 2018-as botrányos feladatátvételt követően az RNBH ismét a patkánymentes Budapestet évtizedeken át fenntartó Bábolna Bio ajánlata alá ígért.
BKV offshore-ügy: A megbízott cég szerint ők jogszerűen működnek
Nemrégiben derült ki, hogy a BKV használt buszok bérlését célzó közbeszerzési eljárását az a CR-Facilities Zrt. nyerte, amit hét nappal azelőtt alapítottak, hogy lejárt volna a BKV tenderének ajánlattételi határideje. Nemrégiben róluk Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára egy olyan kérdést tett fel velük kapcsolatban, amiben a céget offshore kamucégnek nevezte.
Teljes NER-térfoglalás a rendezvénytechnikai piacon, gazdát cserél a Visual Europe Zrt.
Van egy piac, a rendezvényszervezés, ahol szinte csak állami projektek vannak vagy lesznek mostanában: raktárkoncertek, a Hungexpo, a multicsarnok, az atlétikai stadion felszerelése, vadászati világkiállítás. A GVH most megadott engedélye után e piac legfontosabb szereplői közül az állami Antenna Hungária és a magánpiaci Visual Europe Zrt. (VEG) nagyon közel kerültek egymáshoz.
A NER rátelepszik a videójátékosokra is
Az esporttól a gémer magazinokig: az utóbbi időben felgyorsult a videójátékos cégek közeledése a kormányközeli szereplők felé. A piac egyre növekszik, és előbb-utóbb komoly pénzeket mozgat majd meg. A történetben más területekről ismerős cégek nevei is felbukkannak.
Czupy Dániel
Fabó György
Mocsai Norbert
Tischler Márk
Antenna Hungária Zrt.
Atmedia Kft.
BestByte
Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület
Esport1 Kft.
Lounge Design Kft.
Magyar E-sport Szövetség (Hunesz)
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
New Land Media Kft.
OTT-ONE Nyrt.
Trendency Online Zrt.
Valton-Sec Zrt.
Wolf Health Kft.
informatika
klientúra
közbeszerzés
A nagy raktárkoncerttrükk: segítségbe csomagolt NER-nyomulás
Hetek óta zajlanak a raktárkoncertek, amelyekkel a Covid-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került könnyűzenei iparágat próbálja segíteni a kormány.
A lebonyolítás körül megmagyarázhatatlan furcsaságok vannak, például a helyszínt, a felvételeket sorsát, a pénzelosztást vagy épp a programról szóló NER-es belső döntéshozatalt illetően.
Mivel ez a program a közvélemény szeme előtt zajlik, most jól látszik, hogy az állam hogyan téríti el a piaci alapú rendezvényszervezést a NER-cégek felé, és hogyan rendeli alá a szakmai kérdéseket a területszerzésnek.
A kulcsszereplő a területen még újoncnak számító, de máris tízmilliárdokkal kitömött állami Antenna Hungária és egy vele együttműködő, egyre növekvő magáncég.