language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
túlárazás / pénznyelő highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [522]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

Matolcsy Ádám barátjának cége nyerte a Neumann János Egyetem kommunikációs tenderét

Matolcsy György jegybankelnök fiának barátja, Száraz István igazán nem panaszkodhat az új évre. A napokban derült ki ugyanis, hogy cége, a FRANK Digital Kft. tavaly decemberben elnyerte a Magyar Nemzeti Bank 3,3 milliárdos tenderét, majd az uniós közbeszerzési értesítőben látott napvilágot, hogy a Neumann János Egyetem kommunikációs kampányát is ők vihetik nettó 119 millió forintért. A többi 3 jelentkezőből kettőt kizártak, a harmadik pedig drágább ajánlatot adott. Az egyetem 2020 óta egy vagyonkezelő alapítványé, amelynek kuratóriumában ott ül Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is.

Milliárdos megbízás a Nézőpont Csoport cégének a Miniszterelnöki Kabinetirodától

A kormányközeli Nézőpont Csoport Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló Observer Budapest Médiafigyelő Kft. nyerte a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik legfrissebb tenderét. A kft.-t 2018-ban vásárolták fel, azóta a bevételei drasztikusan megugrottak. A mostani szerződés 1,4 milliárd forintról szól.* Alvállalkozóként a kormányzati megmondóember Mráz Ágoston Sámuel tulajdonában álló Ceper Central European Perspectives Zrt.-t vonják be.

Idén is szórta a pénzt a közmédia, a fejlesztéseket egy börtön is megirigyelhetné

Többek között új beléptető rendszerre és egérmozgást figyelő programra költött százmilliókat az éves szinten több mint 120 milliárdból gazdálkodó közmédia. Ám hiába minden kiadás, a legfrissebb beszámolójuk szerint még így sem tudják elkölteni a költségvetésből folyamatosan érkező milliárdokat. És bár a Duna Médiaszolgáltató leigazolta az ATV-s Kárász Róbertet, az M1 celebje, Németh Balázs közös megegyezéssel távozott a híradótól.

Rekordot dönt az alföldi vasútvonal: a fideszes győzelmi beszámolóból csupán a lényeg maradt ki

Minden épül, minden szépül, minden a legnagyobb rendben van. Vagy mégsem? Egy Alföldön, síkviszonyok között épülő vasúti fejlesztés lesz az országban valaha épült legdrágább vasútvonal.

Egyszereplős közbeszerzésen költött 274 milliót műtárgyakra a Corvin-lánc Testület

Miközben a kormány az EU felé tett vállalásai között igyekszik az egyszereplős közbeszerzések számát csökkenteni, éppen egy ilyen eljárás zárult nemrég sikerrel. Állítása szerint kényszerűségből ugyan, de egyetlen meghívott ajánlattevőt hirdetett győztesnek a Corvin-lánc Testület, így tőle szerez be 72 darab műtárgyat, hogy méltó módon dekorálhassa a nemrég elkészült székházát.

Mostantól akár a családi ebéd közben is hitelesíthetik Mészáros Lőrinc vasúti projektjeit

Több olyan vasúti projekt műszaki megfelelőségét is Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt frissen megszerzett cége hitelesítette az elmúlt években, amelynek a kivitelezője a felcsúti milliárdos valamelyik vállalata vagy éppen Homlok érdekeltsége volt.

Hétmilliárdért újíthat fel hét észak-balatoni vasútállomást Mészáros Lőrinc vejének cége

Három cég összesen tizenegy állomás rekonstrukciójára és akadálymentesítésére adott ajánlatai mindösszesen 80 százalékkal haladják meg a tavasszal becsült összeget. Van olyan vasútállomás, amelynek renoválása a duplájára drágul.

Szíjj Lászlónak kell a Komárom-Esztergom megye Mészáros Lőrinceként emlegetett vállalkozó cége

A Horseradish Kft. az évi 20 milliárdos bevételű Dömper-csoport eddigi tulajdonosának neve a Völner-botrányban is felbukkant.

6 milliárdért költözik új székházba a testület, amely évek óta egy ülést sem tartott

Az utolsó simításokat végzik a kívül-belül felújított Róheim-villán, ahol 1918-ban Tisza István volt miniszterelnököt meggyilkolták, és most ez a Corvin-lánc kitüntetést adományozó testület otthona. Nagy sürgés-forgás nem várható, mivel utoljára 2019-ben üléseztek és új kitüntetett sem volt 2018 óta. A székházban lesz zene- és szivarszoba, tízmilliós zongora, sok bútor, és 72 műtárgyat is vesznek.

Elfoglalta helyét a 200 milliós Csodaszarvas a Széll Kálmán térnél

Szőke Gábor Miklós bronzból készült szobrát mától bárki megcsodálhatja, az alkotást a Magyar Nemzeti Bank rendelte Szőkétől közel 200 millió forintért.
Találatok: [522]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>