language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
útépítés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [305]  Oldalak:   <<  <  19 20 21 22 23 24 25 26 27 28   >  >>

Tízmilliárdos pert vesztett a NIF a Strabaggal szemben a Kúrián

Elutasította a Kúria kedden a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) felülvizsgálati kérelmét a tíz évvel ezelőtti nagy autópálya-kartell kapcsán indított kártérítési perében, amelyet a NIF a Strabag Építő Zrt. ellen indított. Így hatályban maradt a Fővárosi Ítélőtábla korábbi jogerős részítélete, amelyben elutasították a NIF 13 milliárdos kereseti kérelmét.

Hónapok óta várnak a pénzükre a szabolcsi sztrádaépítők

Az M3-autópálya egyik szabolcsi szakasza 32 milliárd forintba kerül, de ennyi pénzből máig nem sikerült kifizetni több alvállalkozót. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egyeztetést ígér.

Az EuroAszfalt kerüli el Marcalit

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által a 68. számú főút Marcalit elkerülő szakaszának kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzést, nettó 3 milliárd 186 millió forinttal az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. nyerte - az eredmény a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Kétmilliós bírságot kapott a NIF a Közbeszerzési Döntőbizottságtól

Másodszor semmisítette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által a közép-magyarországi infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó geodéziai munkákra kiírt nyílt közbeszerzés végeredményét, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - a határozat hétfőn jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

A vasúttal robog a Közgép

Az építőipart az állami nagyberuházások juttathatják levegőhöz: a vasúti, a közúti és a kommunális fejlesztésekre kötött szerződések értéke májusban 45,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint. A vasútépítési projektek többsége révén a Közgép Zrt. és szövetségesei jutottak feladathoz.

Megint nem nyert!

A Közgép Zrt. a kormányváltás óta 200 milliárd forintot meghaladó állami, önkormányzati megrendeléssel büszkélkedhet. Közbeszerzési pályázatainak sikerével párhuzamosan gyarapszik a nyeretlenek közössége is: a Közgép és az általa vezetett konzorciumok rendre kiszorítják a versenytársakat.

Újból másfél milliárdos beruházás a Közgépnek

Újabb megbízást "nyert el" a Közgép: konzorciumtársaival hulladékkezelőt építhet Jánossomorján. A Simicska Lajos tulajdonában lévő Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 1,46 milliárd forintért építheti meg a hulladékválogató- és kezelőművet, mely a Mosonmagyaróvári nagytérségi települési szilárd-hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése című projekt keretében uniós és magyar támogatással valósul meg.

Megint Közgép: százmillió minden kilométerért

Kilométerenként mintegy százmillió forintért számolhatja fel a kátyúkat Pápa és Szilsárkány között a Közgép konzorciuma. Az útépítők csütörtöktől 8,8 kilométeren dolgozhatnak. A felújítással papírforma szerint őszre végeznek.

Simicska Lajos cége újabb 39 milliárdos megrendelést kapott

Újabb vasúti nagyberuházáson kaszálhat a Közgép Zrt.: a Simicska Lajost tulajdonosának elismerő cég elnyerte a Gyoma-Békéscsaba vasútvonal felújításának feladatát. Az előzetes számítások szerint 39 milliárd forintos közbeszerzésről kormányhatározat is született, és eredményét már be is jelentették.

Kormányzati szinten összeszámolták a Közgép üzleteit

A Közgép Zrt.-ről a kormány kimutatta, hogy az uniós finanszírozású építési beruházások a legeredményesebb magyar szereplője. Németh Lászlóné május elején készült statisztikája 75 milliárdosra tette a cég jelenlegi szerződésállományát.
Találatok: [305]  Oldalak:   <<  <  19 20 21 22 23 24 25 26 27 28   >  >>