language

Intézmények:

Duna Aszfalt Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

közmű highlight_off

Duna Aszfalt Zrt.

Fidesz-közeli építőipari vállalat, ami korábban a Simicska Lajos-féle Közgéppel, illetve 2015 óta a Mészáros Lőrinchez köthető építőipari cégekkel együtt a hazai közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesévé vált. 2022-ben a legnagyobb árbevétellel rendelkező építőipari vállalat Magyarországon. Tulajdonosa Szíjj László (1958-) tiszakécskei vállalkozó.

A Duna Aszfalt Zrt. a 35 évre kiírt autópálya-koncesszió egyik alvállalkozója, emellett például a cég építhette kilométerenként 5 milliárd forintért az M49-es gyorsforgalmi utat, illetve az új Duna-híd építésével is a céget bízták meg nettó 92 milliárd forintért.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinc fejleszti Bicske közlekedését, aminek Orbán Győző örül a legjobban

Orbán Viktor apjának bányaérdekeltségei fölözhetik le annak előnyeit, hogy Orbán Viktor régi barátjának érdekeltségei rendezkednek Bicske környékén. Persze jól járt a harcostárs, Mészáros Lőrinc is, aki eközben hozzájutott egy ipari parki területhez Felcsút közelében. Utóbbi mellesleg a környezetet is szennyezi.

Osztottunk, szoroztunk: épp csak kijött a hatvanpusztai gigaberuházás Orbán Győző pénzéből

Az Orbán család cégbirodalmának osztalékaiból a miniszterelnök apjának kicsit több mint a fele jutott, ebbe jó esetben beleférhet az uradalom építése.

Alföldvíz: sokat buknak a tulajdonos önkormányzatok, az állam viszont olcsón viheti a céget

A békési vízmű milliárdos veszteségét a kormányzati döntések sorozata okozta, de jócskán megtolta azt egy bebukott projekt is, ahol felbukkan Mészáros Lőrinc neve is. Kényszerpályára sodródtak a tulajdonos önkormányzatok, hiszen úgy mentik meg a céget, hogy közben magukat fosztják ki. Az állam viszont most olcsón is megveheti a céget.

Elköltöttek 17 milliárdot, de még mindig rákkeltő víz folyik a csapból

Az ország 85 településén tavaly elérte vagy meghaladta az ivővíz arzéntartalma a határértéket, pedig 70-ben már lezárult a probléma megszüntetésére hivatott beruházás. Itt is felbukkannak az állami megrendelések sztárjai.

Ezen a térképen megnézheted, dolgozik-e a közeledben Mészáros Lőrinc

Az osztráktól az ukrán határig terjednek a Mészáros és Mészáros Kft. aktuális feladatai, amelyek között már gázszerelésből van a legkevesebb. A nagy pénzt az út-, vasút-, híd- és víziközmű-építések hozzák.

Nyilvánosságra hozták a Duna Aszfalt négymilliárdos érdi keretszerződését

Az Átlátszó cikkének megjelenése után életre kelt az érdi közmű-társulás honlapja. A szervezet mintha eleget akarna tenni a közzétételi kötelezettségének. A helyzet viszont nem lett átláthatóbb: a honlap szerint a Duna Aszfalt négymilliárdos keretszerződése azelőtt lett a Modern Városok Programjának része, mielőtt a program elindítását bejelentette a miniszterelnök.

Alig kezdődött el az év, de már több mint százmilliárdot szakítottak Mészárosék

2018 is jövedelmezőnek ígérkezik a felcsúti polgármester számára. Az idei esztendő sem indul rosszul a felcsúti polgármester számára: üzleti köre több mint százmilliárd forintért kapott megbízásokat.

Szűk körnek osztanak csak lapot az év egyik legnagyobb bizniszében

A sok teketóriázás után az elmúlt hónapokban végre elkezdték szétosztani azt a több mint százmilliárd forint uniós pénzt, amit az ivóvízminőség javítására fordíthat az ország. A kormány sok önkormányzattól elvette a döntést, hogy gyorsítsa a munkát, és állami felügyelet mellett választották ki, kire bízzák a munkát. Az eddigi nyertesek között ott van Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor vejének üzlettársa és egy vidéki fideszes képviselő vállalkozása is.

Elfelejtették a félmilliárdos szerződést a Búbánatvölgyben

Több mint félmilliárd forintra szerződött tavaly júliusban Esztergom önkormányzata az Esztergom-Szamárhegy-Búbánatvölgy vízellátása és csatornázása egy részének kivitelezésére a DK Konzorciummal, ám az összeget a helyi lakosok eleddig nem ismerhették meg, pedig ők fizetik.
Találatok: [10]  Oldalak:   1