language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [378]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

Gattyán és az állam milliárdjai együtt égnek el a teqballban

A politikába beszálló milliárdos nagyon hisz benne, hogy 10-20 éven belül megtérül most még erősen veszteséges befektetése, amelybe a kormányzat is besegített.

Halált is okozhatnak azok a lélegeztetőgépek, amelyekből tömegével vásárolt Magyarország

A MalaysiaNow cikke szerint azután vett belőle a magyar kormány több ezer darabot milliárdokért egy maláj üzletembertől, hogy brit orvosok figyelmeztettek a kínai berendezések veszélyeire. A maláj oknyomozó portál cikkéből kiderül, hogy Vinod Sekhar segítségével összesen 6258 darab lélegeztetőgépet vásárolt a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a két kínai típusból, mintegy 560 millió dollárért.

Szijjártó Péter elárulta: Völner Pál kért Schadl Györgynek diplomata-útlevelet

A külgazdasági és külügyminiszter szerint azért teljesítette a vesztegetéssel vádolt volt államtitkár kérését, mert a más minisztériumból érkező, hasonló kéréseknek mindig eleget szokott tenni.

Kislexikon a Völner-iratokhoz: miniszterek, bírók, végrehajtók és a többiek

Titkos találkák milliós kenőpénzekkel a kézben, egyetemi vizsgák, egy bíró kicsinálására szőtt tervek, őrizetbe vett végrehajtók, helyettes államtitkárból lett végrehajtó, ebül szerzett kék villogó és egy siófoki nyaraló okosba. Sokszor szórakoztató, még többször nyomasztó történetek estek ki az 1700 oldalas nyomozati anyagból, amelyet két hete dolgozunk fel folyamatosan.

Egyre többen láthatók a Schadl-ügy miniszterekig mutató "szívességek" láncolatában

Alighogy lelepleződött a végrehajtói kar elnökének miniszterekig érő hálózata, Orbán Viktor máris gondoskodott róla, hogy még közelebb kerüljön hozzá annak az évi több százmilliárd forintnyi követelésnek a felügyelete, amelyet a végrehajtók szednek be az adósoktól.

Nincs épeszű magyarázat arra, Szijjártó miért engedélyezte Schadl Györgynek a diplomata-útlevelet

Csak rendkívül indokolt esetben kaphatott volna Schadl György diplomata-útlevelet, ennek ellenére a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének és a feleségének is volt ilyen okmánya. Esetükben Szijjártó Péternek kellett engedélyt adnia arra, hogy diplomata-útlevelet kaphassanak. A gyakorlatban a csókosok nagyon könnyen hozzájuthatnak ilyen okmányhoz, NER-lovagok tucatjainak lehet ilyen, míg az afrikai diplomata-útlevelek az alvilágban keresettek.

Holland céggel üzletel a vállalkozó, akinek borsodi földszerzését nagy viták kísérték

Borsodban az állam is segítette, cége most öt magyarországi naperőműves céget adott el.

A lélegeztetőgépeket eladó maláj üzletember számláján is landolt pár milliárd forint a magyar külügytől

Hiába indított pert a Transparency International Magyarország a 180 milliárdos lélegeztetőgép-szerződés részleteiért, a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt állítja, nem rögzítettek adatot arról, ki ellenőrizte, hogy egy maláj cég legyen a közvetítő, ki döntött a szerződésről, egyáltalán milyen kiválasztási eljárás volt. Az sem derült ki, hogy több millió dollárt miért nem a közvetítő cég, hanem a vezetője saját számlájára kellett utalni.
Találatok: [378]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>