language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [378]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>

A külügy havi 1,8 millióért bérelt egy villát Zaid Naffától

Több év után derült ki, hogy milyen mértékű pénzmozgás volt a Külügyminisztérium és Zaid Naffa között. Azt eddig is lehetett tudni, a külügy Jordánia tiszteletbeli konzuljától bérli az ammáni magyar nagykövetség épületét, csak éppen azt nem, hogy pontosan mióta és mennyiért. Amikor 2015 tavaszán a Népszabadság rákérdezett erre a szerződésre, nem kapott választ.

Ugandában nyit követséget Magyarország

Magyarország követséget nyit Ugandában – adta hírül az afrikai ország egyik lapja, a New Vision. A beszámoló szerint a Külgazdasági- és Külügyminisztérium államtitkára, Dancs Ferenc az ország fővárosában, Kampalában járt, és ott sikerült nyélbe ütni a megállapodást. Ugandában jelenleg nincs hivatalos magyar képviselet, az akkreditált magyar külképviselet Kenyában található.

Tolmácsoljon a MÁV-nak milliókért

A pillanatnyilag legalább 750 milliárdba kerülő, erősen korrupciógyanús Budapest-Belgrád vasútvonal bővítéséről nem csak azt tudjuk, hogy egy kapavágás nélkül is mennek fel a költségei vagy hogy egyértelműen nem Magyarországnak vagy Szerbiának kell, hanem Kínának. Hanem azt is, hogy erősen nagyvonalúan, kamatterhek nélkül számolva is leghamarabb 2400 év alatt térülhet meg Magyarországnak a Figyelő egyszerű számításai alapján.

Félrebeszél a külügy a külképviseletek offshore ügyeiről

"A külképviseletek fűtésre, világításra és egyéb, a tevékenységükhöz szükséges alapszolgáltatásokra kötnek szerződéseket helyi vállalatokkal. Azt pedig minden bizonnyal Képviselő úr is belátja, hogy számos országban - a belső jogrend állapotából fakadóan - nem lehetséges a szolgáltató vállalatok tulajdonosi hátterének közhiteles nyilvántartások útján való ellenőrzése. Viszont fűteni, világítani, eseményeket szervezni ezen országokban is kell, ezekhez pedig helyi vállalatokat kell igénybe venni." Ezt írja a miniszterhelyettes. Ennyit, és nem többet.

Egymilliárd forint Szijjártó barátjának egy nem létező program segítésére

Kutya nehéz dolga van annak, aki egy nem létező gazdaságfejlesztési programot akar segíteni. De a NER-ben nincs lehetetlen.

Offshore hátterű kínai cég magyarországi beruházását támogatta a kormány

Miskolcon nyitja meg első külföldi gyárát egy elektronikai berendezéseket gyártó kínai cég, a Ten Pao. A kínai cég vezetői Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkárának társaságában nyitották meg múlt héten a 2600 négyzetméteres gyárat a miskolci Déli Ipari Parkban. A bejelentés szerint a Ten Pao 4,5 milliárd forintot tervez befektetni Miskolcon, és 2021-ig 300-ra növelné az ott dolgozók létszámát.

Furcsán osztogatja a közpénzt a kabinet

Ha a gazdasági észszerűséget vesszük alapul, nehéz eldönteni, milyen szempontok alapján dönti el a kormány, melyik nagyvállalatnak ad támogatást, és melyiknek nem. Így az sem világos, hogy milyen objektív kritériumok alapján nyújt az egyik cégnek arányaiban nagyobb támogatást, mint a másiknak. Pedig jó lenne tudni, hiszen közpénzekről van szó. Lapunk 27 egyedi kormánydöntés alapján kötött szerződést kért ki közérdekű adatigénylés formájában a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, ezek közül választottunk ki néhány olyat, ahol különösen tetten érhető az aránytalanság.

A Fidesz inkább nem beszélne a külképviseletek offshorozásáról

Határozatképtelenség miatt elmaradt az a költségvetési bizottsági ülés, amelyen az MSZP képviselői azt firtatták volna, hogy a kormány miért szeretné megengedni a magyar külképviseleteknek, hogy átláthatatlan hátterű, adott esetben offshore cégekkel kössenek szerződéseket.

Magyar milliárdosok nyüzsögnek a külügy befektetési támogatásai körül

A legtöbb támogatást, 6,2 milliárd forintot Mészáros Lőrinc keményítőgyárára ítélte meg a kormány. Augusztusra kiürült a Külgazdasági és Külügyminisztérium 30 milliárd forintos beruházásösztönzési célelőirányzata, ami a tárca egész éves kerete volt. Idén eddig 22 beruházás támogatásáról döntött a kormány, ezek közül a legtöbb pénzt, 6,2 milliárd forintot Mészáros Lőrinc Visonta Projekt Kft.-je kapja.
Találatok: [378]  Oldalak:   <<  <  22 23 24 25 26 27 28 29 30 31   >  >>