Bilincsben vitték el 2021 tavaszán a Nemzeti Örökség Intézete több munkatársát. A Szabad Európa most megtudta: letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség az állami szervezet két volt vezetőjére és egy munkatársára. Az állami alkalmazottakon kívül további hat vádlottra is hasonló büntetést indítványoztak, a többiekre – többek között pénzmosás vétsége miatt – pénzbírság, cégvezetéstől eltiltás várhat.
Omladozó vakolat, vassal alátámasztott körfolyosók, hatalmas gerendákkal megerősített lépcsőház: idén, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján is ez várja az épületbe lépőket az egykori Landerer-nyomda épületében. 1848. március 15-én itt nyomtatták ki a 12 pontot, illetve Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét. Itt adták ki Kossuth Pesti Hírlapját, és itt ülésezett a Batthyány Lajos vezette első független felelős magyar kormány 1848-ban. Mindezek ellenére sem jutott az épület felújítására pénz, pedig például Schmidt Mária és Lezsák Sándor alapítványainak is százmilliók jutottak a Petőfi-év forrásaiból.
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy ügyben, ami érinti a Nemzeti Örökség Intézetet is - árulta el Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kérdésére. Az ügyben 9 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük négyen már személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt állnak.