language

Személyek:

L. Simon László highlight_off

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [25]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Most derült ki, ki nyerte a Múzeumok Éjszakája kommunikációs tenderét

A Múzeumok Éjszakájának kommunikációs tenderéről egy nappal a rendezvény előtt írták alá a szerződést a felek - írja a Kreatív.hu. Ráadásul ebben az ügyben is felbukkan L. Simon László kabinetfőnökének a neve.

Pofátlan közpénzosztásról tájékoztatta a népet ma az RTL Klub

L. Simon László államtitkár a közpénzek kiosztásának technikáját a fürdőszoba-burkoló mester kiválasztásához hasonlította az RTL Klub péntek esti hírműsorában. Azért adta az ismerősének a megbízást, mert róla tudja, hogy jól dolgozik – mondta L. Simon László a riportban, amely arról szólt, hogy 1 forinttal a közbeszerzési értékhatár, azaz 25 millió forint alatti szerződésekben osztottak ki sok-sok közpénzt.

A biocsoda vége: így pusztul el 21 év munkája

Huszonegy évig vegyszermentesen gazdálkodtak, oktatták a környékbeli gazdákat, majd lejárt a szerződésük, és a tíz részre szabdalt korábbi földjük egészét elvesztették – röviden így foglalható össze a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kálváriája.
Találatok: [25]  Oldalak:   <<  <  1 2 3