language

Személyek:

L. Simon László highlight_off

Kulcsszavak:

vagyonátadás / közérdekű alapítvány highlight_off

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

L. Simon László ragaszkodik hozzá, hogy a kastélyok állami kézben maradjanak

Ragaszkodnak ahhoz, hogy a nemzeti vagyon részét képező kastélyok állami kézben maradjanak – ezt írta a Nemzeti Múzeum főigazgatója a kormánypárti Mandinerben megjelent írásában. L. Simon László szerint csak így garantálható a műemlékek és a műtárgyak biztonsága. A 12 kastély privatizálását tervező Építési Minisztérium nem reagált a főigazgató szavaira. A Momentum akár helyi népszavazással akadályozná meg a tervet.

Fideszes alapítványhoz vándorolt egy állami hotel a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül

A Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül került egy értékes velencei ingatlan fideszes érdekkörbe. A tóparti területet ingyen megkapta az államtól a szeretetszolgálat egyesülete, majd rögtön meg is szabadult tőle. A Helios hotel új tulajdonosai között megtalálható az L. Simon László alapította Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány cége. A Máltai Szeretetszolgálat közbeiktatásának köszönhetően már nem nyilvános adat a vételár. A nyilvános dokumentumok alapján az ötezer négyzetméteres telken lévő épületek mindössze egy velencei családi ház áráért, 100 millió forintért cserélhettek gazdát.

Ingatlanokra költhet több mint 11 milliárd közforintot a jobboldali Kommentár folyóirat

11,5 milliárd forintos támogatást kapott a Kommentár Alapítvány a félállami Mathias Corvinus Collegium Alapítványtól. A tizenegy évre szóló támogatási összeget főleg ingatlanokra tervezik költeni. A jobboldali folyóiratot kiadó alapítvány a Fidesz egyik ideológiai műhelye, az MCC kuratóriumi elnöke pedig Orbán Balázs, a Miniszterelnökség politikai államtitkára.

Kínos történeteiket is szeretnék feledtetni a kormányhoz közel álló hobbivadászok

Ám ehhez csak egyet nem tettek meg: hogy másoknak engedjék át a nyerő lőállásokat. A prominens Stüszik már a vadászati világkiállítás előtt is számos bakot lőttek, miközben a vadászszakma jelentős része a munkáját végzi.

L. Simon László gigamúzeumot épít – Kiszervezik a Seuso-kincset is?

Elsősorban saját politikai túléléséről szól L. Simon múzeum-összevonási biztosi kinevezése, de felsejlik mögötte a Fidesz választási vereség utáni átmentési kísérlete is.
Találatok: [5]  Oldalak:   1