language

Akták:

Lakiteleki Népfőiskola highlight_off

Lakiteleki Népfőiskola

Lakiteleki Népfőiskola

A Lezsák Sándor és felesége által alapított Lakiteleki Népfőiskola 2011 óta évenként növekvő mértékben rendelkezik költségvetési támogatással. Ez a központi költségvetés számára 2017 végéig nagyságrendileg 16 milliárd forintot jelentett, a 2019-es költségvetési évben már 10 milliárd forintot különítettek el a népfőiskola támogatására. A 2013-ban megkezdett felújítást Lezsák Sándor országgyűlési alelnök kiemelt állami beruházásként jelentette be. 

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által létrehozott nonprofit kft. 2016 év végén megkapta a megszüntetett Nemzeti Művelődési Intézet feladatait is. Az ideológiai töltetű magánalapítvány azonban nem csak az országos méretű közfeladatot kapta meg, hanem az ehhez tartozó közfinanszírozást is (korábban a Nemzeti Művelődési Intézet éves szinten 1,3 milliárdból gazdálkodott). 

Az állami támogatások nagy részét wellnessközpont és egyéb létesítmények építésére fordították továbbképzés és rekreáció céljával. A Népfőiskola területén 30 milliárd forint állami támogatásból Hungarikum Liget néven turult mintázó lovarda, Nimród csillagképet formázó footgolf pálya, planetárium, borkatedrális, hotel és kemping is épült. Az elkészült élményközpontot 2020 szeptemberében átadták a Szeged-Csanádi Egyházmegyének. Ennek oka, hogy a Népfőiskola adósságát 2000-ben az egyházmegye váltotta meg, cserébe az ingatlanok tulajdonjogáért, Lezsák alapítványai csak kezelői voltak a területnek 2020-ig.

A szintén a projekt keretében épült Hungarikum Hotel 2022-ben készült el, 8 milliárd forint állami támogatásból. A szálloda igazgatója Lezsák Sándor veje, Molnár Artúr.

(fotó: Átlátszó blog)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   <<  <  1 2

A kormány átírta saját költségvetését - tízmilliárdok mennek vitatható célokra

Tovább toldozgatja az idei és a jövő évi költségvetési tervezetet a kormány: a kabinet 180 módosító indítvány zúdított a parlamentre, hogy korrigálja saját terveit. A költségvetési bizottság fideszes többsége kritika nélkül megszavazta a 190 milliárdos átcsoportosítást, meg sem vitatva azok szükségességét - tudta meg a Napi.hu. A kormány múlt héten bejelentett „demográfiai programjára” viszont a beharangozott 100 milliárdból alig 17 milliárdot javasolt a kormány.

Dőlt a pénz a Fidesz-közeli folyóiratokhoz

A tavalyi év végéhez közeledve 960 millió forintot osztott szét a kormány irodalmi folyóiratok közt. Bár az összeggel eredetileg a nehéz helyzetben lévő vidéki folyóiratok boldogulását segítették volna, a támogatás csaknem felét végül nem vidéki, ám fideszes kötődésű haverlapok kapták.

Százmilliókért fejlesztheti Lakitelek és Ózd ivóvízellátását a fidesz-közeli Aqua Holding

Bánki Erik (Fidesz) országgyűlési képviselő volt cége tervezhet kutakat Lezsák Sándor (Fidesz) parlamenti alelnök lakiteleki népfőiskolájának. Bánkiék korábbi vállalkozása a jobbikos vezetésű Ózdtól pedig egy 417 milliós ivóvizes projektet nyert el. Mindkét közlemény kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.

Ami jár, az jár - Állami milliárdokból épül Lezsák Sándor birodalma

Tizenkétmilliárd forintot költ az állam a Lezsák Sándor és felesége alapította Lakitelek Népfőiskolára, ahová sok más mellett szállodát, strandot, lovardát, sportcsarnokot és egy múzeumot is építenek – utóbbit a tiltott pálinkafőző eszközöknek. A népfőiskola veszi át a Nemzeti Művelődési Intézet feladatait is.

Lakitelki adósságok: Isten, fizesse meg!

A Reorg Apportnak nincs szerencséje a postabankos portfólióval. Nem megy neki se a vagyonkezelés, se a követelésértékesítés. A múlt héten is csak egy jó szándékú közvetítő segítségével sikerült megszabadulniuk a Princz-örökség egyik neves darabjától, a Lakitelek Alapítvánnyal és a Lakitelki Népfőiskola Alapítvánnyal szembeni kétes postabankos követelésektől. A vevőt, a neki tetszőt, maga az adós, az alapítványokat gründoló Lezsák Sándor szállította.
Találatok: [16]  Oldalak:   <<  <  1 2