Egyik kerületi bíróságról a másikra került át a Kármán Irén ellen indult rágalmazási per, amelyet a kecskeméti maffia-per egyik elítéltje indított az újságíróval szemben.
Orbán Viktor kedd délutáni rádiónyilatkozatában kitartott állítása mellett, hogy az európai uniós források központilag irányított maffiamódszerekkel eltűnnek.
Az európai uniós pénzek elosztását felügyelő parlamenti eseti bizottság rendkívüli ülésének hétfői összehívását kezdeményezte a fideszes Nógrádi Zoltán.
A „Zuschlag-modell" érvényesül nemcsak az ifjúsági pénzek, hanem az uniós pénzek elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A baloldali fiatalok alapítványi társasjátéka bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény vádjává nőtte ki magát azt követően, hogy szerdán őrizetbe vették az eddig konzekvensen tagadó Zuschlag János szocialista politikust.
A Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes szerint csak médiaspekuláció, hogy Gyurcsány Ferencet is ki akarnák hallgatni a Zuschlag-ügyben, és az [origo] kérdésére azt is cáfolta, hogy maffiaszerű összefonódást gyanítanának az ifjú szocialisták ügyében.
Az ügyészség októberig meghosszabbította a nyomozást az MSZP-közeli ifjúsági szervezetek eltűnt állami támogatásai ügyében. Akkorra eldől az is, hogy a vád bűnszervezetben elkövetett csalásra módosul-e.
Hét évvel ezelőtt egy parlamenti bizottság tíz hónapon keresztül próbált utánajárni, milyen kapcsolat lehetett a '90-es években működő olajmaffia, illetve rendőrség, vámőrség és a politika közt.
„Ugyanannak a társaságnak egyik fele rendőri ruhában jár, a másik fele pedig civilben, és puszival köszöntik egymást az éjszakában” – mondja Bartus László újságíró – aki 2001-ben az olajmaffiáról írt botránykönyvet. A FigyelőNetnek adott interjújában kifejti: az orosz befektetőkkel általában erősödik az orosz maffia. Jelenleg azonban béke van a magyar alvilágban. Bartus bizonytalan: Takács Albert vajon kap-e szabad kezet ahhoz, hogy a jogállamiság és a törvény uralma erősödjön Magyarországon?