language

Kulcsszavak:

magánokirat-hamisítás highlight_off
önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [129]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Elölről kezdik a Hunvald-ügyet?

Az ügyész és az eddig a tárgyaláson felszólaló ügyvédek is elégedetlenek az elsőfokú eljárással, a mostani állás szerint könnyen újrázhatnak, elölről indulhat az egész bírósági eljárás.

Vádemelés 8 éve elcsalt internetpénzekért

Négy férfi ellen emelt vádat az ügyészség egy 2005-ös csalási ügy miatt. A Magyar Nemzet szerint az MSZP–SZDSZ-es kormányok idején az erős politikai nyomás miatt nem indulhatott eljárás.

900 ezer forintra ítélték az MSZP-s Nagy Imrét

A Balassagyarmati Törvényszék helybenhagyta az Egri Városi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben Nagy Imrét, Eger korábbi szocialista polgármesterét jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében találták bűnösnek, így az ítélet jogerőssé vált - közölte Barsi József, a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője.

Hagyó-per - A kilencedrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét

Nem ismerte el bűncselekmény elkövetését Z. Tibor kilencedrendű vádlott, aki a bíróság előtt fenntartotta a nyomozati szakban tett vallomását a Hagyó Miklós és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján.

Hagyó-per: mindig az MSZP és az SZDSZ kérését kellett teljesíteni

R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkori politikusainak a kérését – derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.

Baloghnak halálfélelme volt Hagyó miatt

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján nem vonta vissza azt, hogy kétszer 15 millió forintot kellett adnia az egykori szocialista főpolgármester-helyettesnek, ugyanakkor nem is válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Bíróság előtt Polgár polgármestere

Megkezdődött Tóth József volt szocialista parlamenti képviselő, jelenleg DK-s polgári polgármester büntetőügye a Debreceni Városi Bíróságon. Egy 2005-ös ügy miatt gyanúsították meg még 2010-ben, a politikus szerint ebben politikai motivációk is szerepet játszottak.

Gyanúsított lett a polgármester

Mint azt ügyészségi forrásból megtudtuk, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csalással, költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással és rágalmazással gyanúsítja a Baranya megyei Drávapiski független polgármesterét, Mali Zoltánt.

Nyomozás a pécsi közétkeztetési közbeszerzés ügyében

Nyomozást rendelt el a Pécsi Városi Ügyészség a napokban a baranyai megyeszékhely közétkeztetési közbeszerzésével összefüggésben – közölte az MSZP városi frakciójának vezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Újabb Fidesz-mutyikat lepleztek le - már az egész ország erről szól

Legalább két dolgot, biztosan titkol a Fidesz. A székházát, és a mutyijait.
Találatok: [129]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>