language

Kulcsszavak:

magánokirat-hamisítás highlight_off
önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [129]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Indul Hunvald Györgyék büntetőpere

A volt MSZP-s polgármestert és Gál Györgyöt, az SZDSZ egykori VII. kerületi frakcióvezetőjét ingatlancsalással is vádolják

Előzetesben a volt fideszes alpolgármester

Előzetes letartóztatásba helyezték a százmilliós csalással vádolt volt százhalombattai alpolgármestert, az egykori fideszes politikust néhány hete bízták meg a város kiadásában megjelenő Kelet felől című folyóirat vezetésével, melynek felelős szerkesztője Pozsgay Imre.

„Nem tudom mi lett volna, a kommandósok nélkül”

Kedden éjjel a rendőrség — erős ügyész jelenlét mellett — kilenc embert tartóztatott le Tiszabőn, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bűnszövetkezetben, több mint kilencven rendbeli csalást követtek el, a szociálpolitikai lakástámogatások jogosulatlan igénylésével.

Feljelentést tett a kőbányai polgármester

Ismeretlen tettes ellen magánokirat-hamisítás, színlelt ügylet kötésével megvalósult csődbűncselekmény, különösen nagy kárt okozó csalás, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere egy ház felújítása kapcsán

Esztergomban vádol a helyi Fidesz

Az esztergomi Fidesz-csoport nevében kiadott közlemény bűncselekmény elkövetésével vádolja a város hivatalban lévő polgármesterét, a hamis állítások személyiségi jogokat is sértenek - figyelmeztette az önkormányzat a helyi Fidesz-frakciót.

Rövidesen jogerős döntés Gál óvadékáról

Az óvadék-eljárások általában két hét alatt jutnak el másodfokra, így a jövő héten dönthet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy jogerősen helybenhagyja-e az elsőfokú bíróság múlt hétfői döntését, melynek értelmében az erzsébetvárosi ingatlanügy fő vádlottja százmillió forint óvadék ellenében kerülhetne házi őrizetbe.

Hunvald György moldáv barátja is gyanúsított

Újabb gyanúsítottja van az „én fizetem a te csókosodat, te fizeted az én csókosomat” társasjátéknak – közölte lapunk, a zuglói-erzsébetvárosi szerződéseket firtató kérdésére Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Százmilliós óvadék fejében szabadulhat Gál György

Százmillió forintban állapította meg értesüléseink szerint a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanpanama fő vádlottja, Gál György volt gazdasági bizottsági elnök óvadékát. Úgy tudjuk, Gál novemberben kérte a bíróságtól, hogy óvadék mellett szabadlábon védekezhessen - az önkormányzati tisztségviselő akkor már több, mint két éve volt előzetes letartóztatásban.
Találatok: [129]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>