language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Helyek:

Nógrád megye highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

A nagy fideszes laptoposztogatás

Noha a helyi választási bizottság egy múlt heti szentendrei iskolai laptoposztás után kimondta, hogy a fideszes Vitályos Eszter megsértette az idevágó törvényt, ugyanezt tette most a szintén kormánypárti színekben, a Simonka György helyén induló Erdős Norbert. Aligha véletlenül.

Csoda történt: nyomoznak a cég ellen, amely lenyelt 1,3 milliárd forint uniós pénzt kamuraktárakra

Bátonyterenyére és Bicskére álmodtak meg egy-egy logisztikai központot, a támogatást erre meg is kapták, de szinte semmi sem épült meg, a vállalkozások így ott érdemi tevékenységet nem végeznek a mai napig.

Eszük ágában sincs visszaadni azt az 1,3 milliárd forintot, amit a minisztérium követel

Brutális közpénzégetésnek tűnik a dolog, de a cég meg tudja magyarázni a bizonyítványát. Per lesz!

Plágium közpénzen – Oldalanként 370 ezret fizetett kamutanulmányért a fideszes város

Közel 15 millió forintot perkált ki Szécsény önkormányzati cége két ún. tanulmányért. A közpénzdézsmálós plágiumbiznisz az MDF-utód JESZ-hez vezet.

Móka Miki elintézi – Fideszes öngondoskodás Szécsényben

A szécsényi Fidesz elnöke, Varga Béla annak a közalapítványnak az elnöke, amin keresztül családi cége többször is tízmilliós támogatáshoz jutott. Így vettek meg saját maguktól egy irodát, hogy aztán kiadják bérbe a Jobbiknak.

Fideszes öngondoskodás Nógrádban: súlyos közpénzek a családi céghez

A szécsényi Fidesz-elnök is szereti a közpénzt: a Varga Bélához köthető céghez többször onnan érkeztek tízmilliós támogatások, ahol a politikus éppen állásban volt.

Korrupcióinfó: „Eltűnt” egy uniós százmilliókból készült logisztikai központ Nógrádban!

Korrupcióinfó: „Eltűnt” egy uniós százmilliókból készült logisztikai központ Nógrádban!

Informátorunknak gondolták – ezért küldték el?

Két karbantartót küldtek el az Arany János Programban részt vevő kollégiumból, mert – vélik az érintettek – úgy tartják róluk, beszéltek a sajtónak az intézményben történő anomáliákról.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>