language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Szilvásy György highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Szilvásy György

1958. április 29-én született Budapesten. Nős, két fia van. 

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdászként, az ELTE Természettudományi karán programozó matematikusként végzett. 1985-ben doktori címet szerzett. 

1985 és 1989 között a KISZ Központi Bizottságában az Egyetemi és Főiskolai Osztály vezetője. 1989-ben a Minisztertanács Hivatalában kormány-főtanácsadóként dolgozott. 1989-90-ben a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterhelyettes, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának titkára. 1990-1995 között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. 1995-től 1998-ig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002-2003-ban a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2003-2004-ben a kulturális tárca, 2004-2005-ben a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd 2005 áprilisától 2006 márciusáig a Miniszterelnöki Hivatal címzetes, 2006 márciusától pedig politikai államtitkára. 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000-2002 között a Perfekt Rt. vezérigazgatója volt. 20022003-ban a Gyermek-, Ifjúsági, és Sportminisztérium, 2003–2004-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2004–2005-ben pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2005 áprilisától Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, 2006. június 9. és 2007. június 25. között a második Gyurcsány-kormányban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. 2007. június 25-e után a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett. 

Bajnai-kormány alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatta pályafutását.



Forrás: http://www.miniszterelnok.hu 

Kapcsolódó linkek

Szilvásy György pályaképe a Magyar Narancsban 
és a HVG-ben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Török László: A 116-os szoba

Valamiféle szocialista polipszerűség kezd alakot ölteni a Zuschlag-per bírósági tárgyalásain: vörös csápjainak tapadókorongjai a harmadik magyar köztársaság köztiszteletben álló szervezeteit támadták meg.

„Perfektül” képeznek a Zrínyi egyetemen

Különös együttműködési keretmegállapodást kötött 1999-ben az akkor még állami tulajdonban lévő Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. a honvédelmi miniszter felügyelete alá tartozó Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel (ZMNE) – tudtuk meg.

Szilvásy és Zuschlag telefonjai

A politikusok és hivatalos személyek elleni nyomozásra jogosult Központi Nyomozó Főügyészség is bekapcsolódott a Zuschlag-ügy nyomozásába – tudta meg lapunk. Az Index szerint Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter szerepét vizsgálhatják.

Zuschlag-ügy: a tanúkat Szilvásy Györgyről is faggatták

A Zuschlag-ügy nyomozásánál felmerült, az MSZP volt országgyűlési képviselője tudott arról, hogy titkos módszerekkel gyűjtenek adatokat róla. A tanúkat arról is kérdezték, hogy Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter szerepet játszhatott-e az egykori MSZP-s képviselő informálásában.

Fidesz: ne legyen Szilvásy feleségéből államtitkár

A Fidesz felszólítja a pénzügyminisztert, hogy vonja vissza Szilvásy György feleségének, Csáky Bernadettnek a jelölését a pénzügyi tárca szakállamtitkári posztjára - mondta a Fidesz frakcióigazgatója sajtótájékoztatóján. Csáky Bernadett egy szakmai karrier állomásaként lett a pénzügyi tárca szakállamtitkára – reagált Daróczi.

Egy-másért Alapítvány: homályos pontok a bizottsági jelentésben

Ilyen rendezetlenül, szervezetlenül együttműködni kockázatos – fogalmazott az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti kapcsolatot vizsgáló országgyűlési bizottság elnöki tisztét betöltő Demeter Ervin. A bizottság SZDSZ-es tagja, Gulyás József nem fogadta el a testület munkáját lezáró közös jelentést.

Szilvásy rászólt Topolánszkyra?

"Szilvásy György a napokban a Nemzetbiztonsági Szolgálatokat felügyelő miniszterként a hivatalos számáról hivatalos minőségében hívott fel, és felszólított arra, hogy a hvg.hu-nak adott interjúmban olvasható, őrá és munkatársaira vonatkozó összes állításomat vonjam vissza, különben jogi útra tereli a folyamatot, és megjelentetni tervez egy közleményt, amely arról szól majd, hogy egy alapítványon keresztül próbáltam bűnös módon szert tenni jelentős közpénzekre."
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>