language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Szilvásy György highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Szilvásy György

1958. április 29-én született Budapesten. Nős, két fia van. 

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdászként, az ELTE Természettudományi karán programozó matematikusként végzett. 1985-ben doktori címet szerzett. 

1985 és 1989 között a KISZ Központi Bizottságában az Egyetemi és Főiskolai Osztály vezetője. 1989-ben a Minisztertanács Hivatalában kormány-főtanácsadóként dolgozott. 1989-90-ben a Miniszterelnöki Hivatalban miniszterhelyettes, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió Felügyelő Bizottságának titkára. 1990-1995 között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára. 1995-től 1998-ig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, 2002-2003-ban a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2003-2004-ben a kulturális tárca, 2004-2005-ben a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, majd 2005 áprilisától 2006 márciusáig a Miniszterelnöki Hivatal címzetes, 2006 márciusától pedig politikai államtitkára. 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000-2002 között a Perfekt Rt. vezérigazgatója volt. 20022003-ban a Gyermek-, Ifjúsági, és Sportminisztérium, 2003–2004-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, 2004–2005-ben pedig a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2005 áprilisától Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, 2006. június 9. és 2007. június 25. között a második Gyurcsány-kormányban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt. 2007. június 25-e után a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett. 

Bajnai-kormány alatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatta pályafutását.



Forrás: http://www.miniszterelnok.hu 

Kapcsolódó linkek

Szilvásy György pályaképe a Magyar Narancsban 
és a HVG-ben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Szilvásy: Topolánszky politikai megrendelésre hazudik

Nem fenyegettem meg Topolánszky Ákost és nem mondtam azt, ha nem vonja vissza állításait, akkor közleményt adok ki arról, hogy egy alapítványon keresztül próbált bűnös módon szert tenni jelentős közpénzekre. Ezt Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi cikkére reagálva.

Gyurcsány követeléseire osztogatták a pénzt a haveroknak?

A kormányszóvivő és Gyárfás szerint Topolánszky hazudik abban az interjúban, amelyet a hvg.hu készítetta vele.
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>