Lapok: |
Zágráb beidézte a Mol első emberét
Gyanúsítottként idézték be Horvátországban a Mol elnök-vezérigazgatóját. A Mol első emberét azzal vádolják, hogy kenőpénzt fizetett az azóta már elítélt horvát kormányfőnek a horvát állami olajtársaság átvétele előtt.
Hűtlen kezelés gyanúja az idősotthonban
Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség az abasári idősek otthonában – tudta meg a Magyar Nemzet.
Hagyó-per: 118 millióért házilagos barkácsolás
Házilagos barkácsolásnak nevezte az igazságügyi szakértő a szentendrei HÉV Batthyány tér és Békásmegyer közötti állomásain 118 millió forintért kiépíttetett utastájékoztató rendszer egyes elemeit a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Nem lehet leselejtezni a Hajdú-Bét-iratokat
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára nem engedélyezte a Hajdú-Bét felszámolójának, hogy leselejtezze a cég iratait, és szükségesnek tartja a dokumentumok helyszíni ellenőrzését is – tudatta közleményében Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kedden az MTI-vel.
Nem offshore cégek árusítanak letelepedési kötvényeket
A jóváhagyott cégek dollármilliókat hoznak hazánkba, szemben Bajnai Gordonnal – reagált a Fidesz Juhász szavaira.
Zuschlag hamarosan szabadul, könyvet fog írni
Tizenöt nap múlva szabadulhat Zuschlag János. Az elmúlt hónapokban többször is kiengedték néhány napra, így Facebook-oldalán kérte ismerőseitől, hogy adjanak neki tanácsot, mivel tudna foglalkozni.
Hagyó-ügy: öt év után sem működik a százmilliós rendszer
A BKV Zrt. 118 millió forint összegű utastájékoztató beruházásának műszaki ellenőrei tanúkénti kihallgatásukon megerősítették a vádat a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.
Nyugdíjasok pénzére tették rá a kezüket
Tucatnyi alkalommal szereztek tulajdont a gyanú szerint az abasári idősek otthona dolgozói a gondozottak takarékbetétkönyvei felett. Az alkalmazottak a több százezer forintos betétekhez a hozzátartozók tudta nélkül juthattak hozzá. Az intézmény vezetése tagadja az információkat, szerintük le akarják járatni őket.
Új innovációk jelennek meg a korrupció elleni küzdelemben
Rétvári Bence szerint jóval pontosabbá vált a közszféra korrupciós veszélyeit tartalmazó térkép az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei felmérése után, amely negyven százalékkal pontosabb képet nyújt arról, hogy az egyes közintézményekben hol kell jobban odafigyelni a korrupciós kockázatokra.
Trafikügy: nem fordul az Ab-hez az ombudsman
Nem fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) a trafikpályázatok ügyében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté ugyanakkor megállapította, hogy a trafikok koncessziós jogának elnyerésére kiírt pályázat és a pályázati eljárás több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot.