language

Intézmények:

Magyar Termés TÉSZ Kft. highlight_off

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Újrakezdik Simonka György büntetőperét

Közel 25 tárgyalási nap nap és több mint két és fél év után október közepén elölről kezdik Simonka György egykori fideszes országgyűlési képviselő büntetőperét a Fővárosi Törvényszéken. A volt politikust bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ok prózai: csere történt a tanácsvezető bíró személyében.

Közpénzből gazdagodnak a Simonka-közeli fideszes képviselő rokonai, az ügyészség már nyomoz

A napokban a legfőbb ügyészre hivatkozva arról számolt be az Index.hu, hogy Varga Gábor, Fejér megyei fideszes országgyűlési képviselő családjához köthető cégek ügyei után nyomoz az ügyészség. Helyreigazítás: A 2017. október 26. napján „Közpénzből gazdagodnak a Simonka-közeli fideszes képviselő rokonai, az ügyészség már nyomoz” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy az Angóra Nemesítő és Nyúltenyésztő Nonprofit Kft. bikácsi nyúltenyésztő telepe nem működik, egy állat sincs ott.

Tilos bekavarni Voldemortnak – Mengyi Nagyúr meglékelte Simonka György dinnyéjét

Húsz település, majd félezer ember, sertések, fóliasátrak – egy új típusú békési foglalkoztatási rendszer főszereplői és kellékei. Minden adott volt a sikerhez 2015-ben, hogy három év múltán a kistermelők saját lábra tudjanak állni. Csakhogy a program alig egy esztendő alatt elsorvadt. Ma már világosan látszik: a projektet felügyelő belügyi tárca szép csendben kifarolt az egyre botrányszagúbb történetből. A gondok akkor kezdődtek, amikor megjelent a történetben a fideszes Simonka György és köre. Tetézte a bajt Voldemort Nagyúr felbukkanása, keresztbe is tett a projektnek. Utánuk maradt a csődözön.

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke ismét feljelentést tett egy korrupciógyanús ügyben. Az ellenzéki képviselő gyanúja szerint Simonka György, a dél-békési körzet fideszes országgyűlési képviselője a saját magához és családjához köthető cégekhez csatornázott uniós fejlesztési támogatásokat.

Korrupcióinfó: Feljelentik a Simonka-hálózatot „közpénzlenyúlás” miatt

Rutinosan, ámde törvénytelenül bízhatták meg egymást több tízmilliós közbeszerzésekkel a Simonka Györggyel kapcsolatba hozható cégek. Az LMP nekiment a Fidesz képviselőjének.
Találatok: [5]  Oldalak:   1