language

Intézmények:

Magyar Termés TÉSZ Kft. highlight_off
Paprikakert TÉSZ Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [35]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Simonka-per: megbundázott pályázatok, visszaosztott pénzek – a politikus szerint mindez hazugság

„Még meg sem érkezett a részszámla alapján a pénz a bankszámlánkra, már telefonált nekem Simonka, hogy mikor viszem a pénzt. Minden ilyen esetben elmentem a pénzintézetbe, felvettem a kérdéses összeg 45 százalékát, azt elvittem Hódmezővásárhelyről Medgyesbodzásra, ahol Simonkánál jelentkeztem, elmondtam neki, megjöttem a pénzzel. Ő annyit mondott, vigyem hátra a lányoknak. A belső pénztárba vittem, ahol vagy a feleségének vagy az unokahúgának, Tóth Renátának adtam oda, akik az összeget minden alkalommal egy külön füzetbe írták fel. Simonka láthatóan nagyon vigyázott arra, hogy soha ne ő vegye át a pénzt, és még véletlenül se írjon alá semmit” – mondta szerdán a Fővárosi Törvényszék előtt tanúvallomásában Gál András, az egykori hódmezővásárhelyi székhelyű ENORA Kft. képviselője.

Saját szervezetét ajánlja pályázatírásra Simonka a dél-békési polgármestereknek

Megoszlik a jogászok és politikusok véleménye arról a nyomásgyakorlásnak beillő hivatalos levélről, amelyet nemrégiben küldött Simonka György országgyűlési képviselő a Fidesz parlamenti frakciójának fejlécével térsége polgármestereinek. Ebben a most kezdődő EU-s fejlesztési ciklusban éppen azt a szervezetet ajánlja pályázati munkára, amelynek ő az elnöke. Egy pályázatíró súlyos szakmai kifogásokat fogalmazott meg.

Senki nem érti, mit keres a vádlottak padján - folytatódott a Simonka-per

A büntetőperekben szokásos koreográfia szerint a múlt héten kezdődött és most folytatódó Simonka-perben a meghallgatott vádlottak egyike sem értette, mit keres a vádlottak padján. A vád bűnszervezetben, különösen nagy kárt okozó költségvetési csalás más bűncselekmények. Igaz, több vádlott alkut kötött az ügyészséggel és elismerte a terhére rótt bűncselekményeket.

Simonka: Se bűnszervezet, se cégháló, se csalás nem volt

A bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolt Simonka György a vádirat minden elemét tagadta kedden a Fővárosi Törvényszék előtt. Igaz, a szóbeli vallomást egyelőre megtagadta, írásbeli vallomását a tanácsvezető bíró olvasta fel. Ebben arról is szólt, többször megzsarolták. A másodrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása mindennek ellentmondott.

Az ügyészség szerint két jogszabályt is Simonka György igényei szerint módosítottak

Két jogszabályt is Simonka György fideszes képviselő igényeinek megfelelően módosított az Országgyűlés, derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amit Hadházy Ákos független képviselő kérdésére küldött.

Több vádlott beismerte bűnösségét Simonka György büntetőperében

Csütörtökön is folytatódik a Fővárosi Törvényszéken Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalása. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség. A csütörtöki tárgyaláson kiderült, hogy a büntetőper több vádlottja beismerte bűnösségét és elfogadta az ügyészség által indítványozott büntetést.

850 milliós vagyonelkobzást kért az ügyészség Simonka Györgyre

Nem csupán börtönbüntetés fenyegeti Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és családtagjait, de az anyagi csődtől is tartania kell a korrupció miatt vád alá helyezett politikusnak és környezetének – tudta meg a 24.hu.

Nemcsak Simonkára, hanem feleségére, unokahúgára és sofőrjére is súlyos fegyházbüntetést kér az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség nemcsak Simonka György fideszes országgyűlési képviselőre, hanem feleségére, unokahúgára, barátaira és üzlettársaira is súlyos fegyházbüntetéseket kér a Fővárosi Törvényszéken a jövő év elején kezdődő büntetőperben – értesült a Narancs.hu. A vádirati indítvány szerint Simonka és sok társa feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint

Több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint Simonka György fideszes országgyűlési képviselő azért, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzése érdekében létrehozott cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat leállíttassa – értesült a 24.hu.

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint

A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben az ügyészség szerint.
Találatok: [35]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>