Az önkormányzatok és a Magyar Turizmus Zrt. folyamatosan ráfizetnek a szúnyogirtásra, mert a Corax-Bioner nevű cég a konkurenseknél jóval drágábban végzi a permetezést.
Folyamatosan ráfizetnek az önkormányzatok és a Magyar Turizmus Zrt. a szúnyogirtásra, mert az ország nagy részén évek óta a KISZ KB utolsó főnökének, Nagy Imrének a cége végzi a kártevők gyérítését – a konkurens cégeknél jóval drágábban.
A Fővárosi Bíróság hétfőn elhalasztotta az MSZP a Heti Válasz ellen személyiségi jog megsértése miatt indított perének tárgyalását; a szocialista párt tízmillió forint nem vagyoni kár megtérítését követeli a hetilaptól a Székházbotrány a Vérmezőn címmel közölt cikk miatt.
Az MSZP szállásadója több bevételhez jutott volna 2008 végéig, ha nem fogadja be a pártot a Vérmező úti irodaépület negyedik és ötödik emeletére, mégis az ésszerűtlenebb megoldás mellett döntött.
A Fidesz szerint az MSZP-székház ügyében felmerül a burkolt pártfinanszírozás gyanúja, hiszen a szocialisták jóval olcsóbban kapták meg az irodákat, mint amennyiért a Magyar Turizmus Zrt. 2002-ben bérbe vette azokat.
A Fidesz szerint az MSZP-székház ügyében felmerül a burkolt pártfinanszírozás gyanúja, hiszen a szocialisták jóval olcsóbban kapták meg az irodákat, mint amennyiért a Magyar Turizmus Zrt. 2002-ben bérbe vette azokat.
Itt a legújabb székházbotrány: az önkormányzati tárca egyik cége pénzeli az MSZP szállásadóját - derül ki az érintett állami vállalat, a Magyar Turizmus Zrt. üvegzseb-táblázatából.
A Fidesz szerint a szocialisták akkor tudnák hitelesen cáfolni a szerdán nyilvánosságra került "székházbotrányukat", ha a bérleti díjjal kapcsolatos dokumentumokat nyilvánosságra hoznák.