K-Monitor Adatbázis

Ez a cikk nem született volna meg, ha előző magántőkealapos írásunk óta nem uralt volna el szinte minden magyar stratégiai ágazatot az a gyakorlat, hogy efféle titkos pénzeszsákokból finanszírozzák a NER nagybevásárlásait. Tudjuk, látjuk tehát, hogy „hol a lé”, csak azt nem, honnan van és pontosan kié. Ami biztos: mostanra 78 bejegyzett magántőkealap lett, és ebből 55-öt Mészáros Lőrinc-, Tiborcz István-, Matolcsy György- vagy Rogán Antal-közeli cégek kezelnek.

Az Európai Bíróság döntése után két és fél évvel salátatörvénybe csomagolta a kormány azt a törvényjavaslatot, amellyel rendezi a földtörvény hét évvel ezelőtti, kifogásolt rendelkezését, amellyel törölték a haszonélvezeti jogot. Az igényeket csak jövőre lehet benyújtani, így a következő kormány fizethet.

Eddig is különös volt a Nemzeti Koncessziós Iroda 35 éves autópálya-koncessziója, most is az, pedig immár publikus, hogy kik adhatnak be árajánlatot: az osztrák Strabag, egy titokzatos magántőkealap és a lábatlani Dömper Kft. vannak a short listen. Miről is van szó? Egy olyan 35 éves feladatról, amelyben a hazai, többségében meglevő és egyes létrejövő gyorsforgalmi úthálózattal (1662 km alaphálózat + 381 km kiegészítő hálózat) kapcsolatban kell a pályázónak tervezési, felújítási, építési, ennek ellenőrzési, továbbá üzemeltetési, karbantartási és e tevékenységek finanszírozására vonatkozó feladatokat ellátnia.

A tavalyi felvásárlás után újabb feldolgozóban lett társtulajdonos egy a milliárdoshoz kötődő magántőkealap.

Noha a Fidesz 2010 előtt mindennek elhordta az offshore-ozó vállalkozókat, és megígérte, hogy száműzi a gazdasági életből a tulajdonosrejtegető cégformákat, a Nemzeti Együttműködés Rendszere mégis létrehozta a maga titkos „pénzeszsákjait”, amelyekre aztán óriásvállalatokat épített. A Covid-időszakban különösen elszaporodtak az úgynevezett magántőkealapok; számuk mára a hatvanat is meghaladja. 43-at egyértelműen a kormányközeli felsőelit kezel, de a többi sem esett messze a hatalomtól. Azt tehát tudjuk, „hol a lé”. Csak azt nem, honnan van és pontosan kié.

Emlékeznek, miről szólt az 1990-es évek jobboldali nyilvánossága? Mi volt az egyik legtöbbet hangoztatott politikai-gazdasági axióma? Az, hogy a rendszerváltás környéki „spontán” és egyéb privatizációs gyakorlatok során a kommunisták gazdasági befolyássá mentették át politikai hatalmukat. Hogy az állampárti apparátus széthordta az országot, hazavitte a nemzeti vagyon tetemes részét. A megvádoltak erre általában úgy válaszoltak: nem kell olyan szigorúnak lenni, ez nem volt ab ovo gazemberség, hiszen „a gazdasági erőcsoportok jelenléte és versenye nem csupán a piacgazdaság természetes velejárója, hanem egyben a demokrácia egyik feltétele is”.

Akárkinek nem jut az állami-uniós támogatásokkal teleszórt magyarországi napenergia-bizniszből. A nagypályások közt ott vannak a kínaiak is, de a kormányzati hátszél – a hazai oligarchákon kívül – leginkább a törököknek kedvez. Finanszírozás van bőven, állami és uniós források, támogatott hitelek; a pénzért szinte csak le kell hajolni. A napenergia-piacon valamiféle fatális véletlen folytán épp a Fidesznek kedves üzletemberek és befektetők nyomulnak, a paksi erőművet leváltó két új blokkot pedig az orosz Roszatom építi. A kormány nem folytatott érdemi szakmai és társadalmi vitát a tervezett mixről, sőt a preferált forgatókönyv alapos indoklásával is adós.