language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6577]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Kiadót váltott a helyi fideszes sajtótermék

A Hírnyolc mögött a Józsefváros Újság korábbi szerkesztői állnak, akik 2019 októberében, Pikó András megválasztását követően – nem teljesen szabályos módon – egyszerűen otthagyták a szerkesztőséget. A korábbi főszerkesztő, Nyerges Zoltán követte Sára Botondot a Fővárosi Kormányhivatalba, ahol sajtófőnöke lett az immár főispán egykori polgármesternek. A Hírnyolc főszerkesztője hivatalosan az a Nedbál Miklós lett, aki a Józsefváros Újságnál főszerkesztő-helyettesi pozícióban volt 2019 őszéig. De hírnyolcas kollégájával, a szintén ex-Józsefváros Újságos Bányai Rudolffal közösen ő állt a mögött a Ferenc József propagandablog mögött is, melyet a Fidesz 2019-es két (VIII. és IX.) kerületre kiterjedő önkormányzati veresége hívott életre. Tavaly április óta ez a blog sem aktív, de elérhető – leginkább más kormányközeli tartalmak megosztásával töltik ezt a Faceboo-oldalt. A két kerület vezetését azóta olyan oldalak támadják, mint a Frankó, vagy az inkább mémekkel operáló József, a betyár. Ezeknek a munkatársairól alapjáraton nem sokat lehet megtudni, a Frankóhoz megadott telefonszámon egy biztosító munkatársa jelentkezik, aki tagadja, hogy a laphoz bármi köze lenne

Megtudtuk, kit talált meg Magyarországon a kémelhárítás az orosz befolyásolási hálózat felderítésekor

Két francia és egy Budapestről szerkesztett weboldal került európai titkosszolgálatok látókörébe. A szálak a Mi Hazánkhoz vezetnek, de a Visegrád Post nevű oldalt üzemeltető cégnek miniszterként Kásler Miklós is juttatott némi pénzt a saját keretéből. A befolyásolási hálózat felderítésében közreműködő forrásokból lapunk úgy tudja, a közvetve a Kremlből irányított hálózattal Moszkvának hosszabb távú céljai lehettek.

A világ pénze ráment, de még mindig nem működik a csornai napelemgyár

Támogatás, hitel, infrastruktúra-fejlesztés: bőven kijutott a jóból a csornai napelemgyárnak, mostanra mégis a helyi önkormányzat szerint is bezárhatja kapuit. Miközben a dolgozók elmaradt járandóságukra várnak, Polt Péter egy képviselői kérdést a nyomozó hatóságnak továbbított, de más vizsgálatok is jöhetnek az ügyben. A gyárhoz vezető magánút Közpénztemetőre átnevezését napirendre sem vették, korábban az ügyvezető édesanyjának nevét kapta.

Lázár János fennhatósága alá került az állami közraktár

A Concordiánál vezető pozíciót kapott a NER egyik legismertebb hatalmassága is.

Bő egymilliárddal támogatták meg a gyárat, ahonnan a dolgozók egy része szabadulna, ha tehetné

Mennyi állami támogatást kapott, és milyen létszámvállalást tett a makói Continental, amelyről kiderült, elbocsátották a magyar dolgozókat, akik a vendégmunkásokat tanították be, illetve ahol horrorisztikus üzemi balesetekről is lehetett olvasni? Mit mond a gyár, illetve a kirúgott szakszervezeti vezető? A térség képviselője, Lázár János korábban kijelentette: mindent elkövet, hogy a Continental ne jusson több állami támogatáshoz, illetve a korábban kapottakat fizesse vissza. De lesz-e ebből valami?

Szó szerint az egekig nőttek a 4iG-vezér érdekeltségei

A 4iG Nyrt számára a határ tényleg csak a csillagos ég

A felégetett Ösvény. Gyújtogatással akarta felhívni a figyelmet a visszaélésekre

Nem engedte az ügyészség, hogy munkatársunk interjút készíthessen a letartóztatásban lévő H. Zsolttal, aki még február elején felgyújtott egy füzesgyarmati raktárat. A volt Fidesz-tagot, aki a Békés megyei politikai elit legfelső köreiig érő visszaélésekről tud, egy titkosszolgálati alezredes is meglátogatta.

Két év felfüggesztettet kapott a 200 milliós csalással vádolt volt újszentiváni polgármester bűntársa

Két év felfüggesztett börtönt, valamint egy egymillió forintos pénzbüntetést kapott az a nő, aki cégvezetőként majd adminisztrátorként részt vett abban a költségvetési csalásban, ami 2017 és 2019 között történt a Szegedtől 8 kilométerre lévő, 1900 főt számláló Újszentivánon. Az esetet a település akkori, függetlenként regnáló polgármesteréhez, Putnik Lázárhoz kötik, az ügyészség szerint négy társával egy munkásszálló építése során okoztak jelentős vagyoni hátrányt az államnak, több mint 200 millió forintot csalva el.
Találatok: [6577]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>