language

Személyek:

Máté László highlight_off

Kulcsszavak:

vizsgálóbizottság highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Máté László is feljelentésre készül

Hamarosan Máté László, az MSZP egykori pénztárnoka is feljelentést tesz az olajbizottság ülésén elhangzott tanúvallomás miatt – tudta meg lapunk. Az olajbizottság a jövő héten folytatja a tanú meghallgatását, Pallag László elnök szerint szeptember végére készülhet el a testület részjelentése.Máté László a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában határozottan visszautasította az olajbizottság június 8-i ülésén meghallgatott tanú állításait. Mint ismeretes, Nógrádi Zsolt a testület előtt azt állította: 1994-ben egy szürke Mercedesszel 750 millió forintot hoztak fel Budapestre Máté Lászlónak.Az egykori szocialista politikus tájékoztatása szerint jogi szakértők dolgoznak azon, hogy miképpen lehet perbe fogni az úgynevezett olajtanút. – Semmi szükség a kapkodásra, amint adottakká válnak a lehetőségek, rögtön megindítom az eljárást – fogalmazott Máté László. Az MSZP volt alelnöke Pallag Lászlót, a bizottság elnökét nem kívánja feljelenteni. Mint mondta: egyrészt nem bízik abban, hogy az Országgyűlés feloldja a kisgazda honatya mentelmi jogát, másrészt Pallag László csupán azt hozta nyilvánosságra, amit a bizottság által meghallgatott személy elmondott. Kiemelte, hogy életében nem találkozott Nógrádi Zsolttal, akinek a nevét is a sajtóból ismerte meg.Nógrádi Zsolt korábban Máté Lászlón kívül több ismert politikust is kapcsolatba hozott kétes olajügyekkel. A tanú által szintén megnevezett Pintér Sándor belügyminiszter, Lezsák Sándor MDF-es parlamenti képviselő, Szabó Iván volt pénzügyminiszter és Zsíros Géza egykori kisgazda politikus már feljelentést tett az ügyben.Az olajbizottságban konszenzus alakult ki arról, hogy folytatni kell a meghallgatásokat. A testület hétfői ülésén döntött arról Pallag László javaslatára, hogy a jövő hét elején folytatják Nógrádi Zsolt meghallgatását, illetve kérdéseket kívánnak feltenni Dunai Imrének, a Horn-kormány volt ipari és kereskedelmi miniszterének. Lentner Csaba (MIÉP) javaslatára döntöttek Pintér Sándor meghallgatásáról is. A bizottság arról még nem határozott, hogy meghallgatja-e Békesi László volt pénzügyminisztert, illetve két korábbi belügyminisztert, Boross Pétert és Kuncze Gábort.Pallag László lapunknak elmondta: szeptember végére készülhet el az olajbizottság részjelentése.
Találatok: [1]  Oldalak:   1