Parlamenti üggyé dagadt a Honvédelmi Minisztérium volt szóvivőjének kijelentése, hogy a tárca NATO-kommunikációs keretének 96 százaléka az FKGP lapjához, a Kis Újsághoz vándorol. A lapban a földművelésügyi minisztérium négyoldalas melléklete is rendszeresen megjelenik.
Tápiószelén tizenhat, Nagykátán további kilenc, szocpoltámogatással épült ház ügyében nyomoz a rendőrség. Nagykáta polgárai az ellenőrzések szigorítását követelik, a kormány pedig a támogatások rendszerén változtatna.
Az önkormányzati tisztviselők 71 százaléka ellenzi a korrupciót, miközben 78 százalékuk úgy gondolja, az a hazai ügyintézésnek még mindig szerves része - derül ki a Magyar Gallup Intézet felméréséből.
Kis Zoltán SZDSZ-es képviselő szerint Torgyán József földművelési miniszter két olyan konzervgyárnak ítélt oda támogatást, amelynek vezetői a kormánypártokhoz közel állnak. Torgyán állítása szerint még nem döntöttek a támogatásokról.
Hivatali visszaélés és más bűncselekmények alapos gyanújára hivatkozva Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő feljelentette Torgyán Józsefet. Az MSZP-s képviselő úgy tudja, hogy kisgazda-politikusok vállalkozásai több száz milliós támogatáshoz jutottak jogtalanul. Torgyán és az érintettek hamis vád miatt szintén feljelentik Szanyit.
A MOSZ az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult, illetve az Országos Rendőr-főkapitányságon feljelentette Torgyán Józsefet, mivel az agrárszervezet úgy véli, hogy a miniszter visszaélve hatalmával többször megfenyegette a tüntetésre készülő gazdálkodókat. Torgyán szerint jogilag nem kellően megalapozott a MOSZ lépése.
Áder János még nem kapott hivatalos tájékoztatást a nemzetbiztonsági bizottság ülésén történtekről, ezért nem döntötte el, milyen lépéseket tesz. A házelnök szerint a bizottsági elnököknek vannak eszközeik a kedélyek csillapítására.
Az MSZP könyvelésében 1998-ban sem a bevételek, sem a kiadások összege nem a tényleges állapotot mutatta, a párt megsértette a valódiság alapelvét - áll az Állami Számvevőszék jelentésében.