language

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Kulcsszavak:

visszajuttatás highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Újrakezdik Simonka György büntetőperét

Közel 25 tárgyalási nap nap és több mint két és fél év után október közepén elölről kezdik Simonka György egykori fideszes országgyűlési képviselő büntetőperét a Fővárosi Törvényszéken. A volt politikust bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ok prózai: csere történt a tanácsvezető bíró személyében.

Három év börtönre ítélték Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt korrupció miatt

Három év szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt, akit költségvetési csalás kísérletével és befolyással üzérkedéssel, azaz klasszikus korrupciós bűncselekményekkel vádoltak. Ő volt az ügy hatodrendű vádlottja, és társait is kivétel nélkül elítélte a bíróság. Mengyit hat évre eltiltották a közügyektől és 4 millió forint pénzbüntetést is kapott.

Újabb bizonyítékok Voldemort Nagyúr ellen

Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő tagadja, hogy kenőpénzt kért volna egy uniós pályázat kiírásáért, miközben úgy tűnik, közbenjárására tette közzé az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt év októberében - a szakmai szervezetek tiltakozása ellenére - a Modellprogram a szociális szövetkezetek hálózatosodása érdekében elnevezésű félmilliárdos keretösszegű felhívást.
Találatok: [4]  Oldalak:   1