Személyek: |
Rogán 371 milliót, Szalay-Bobrovnicky 310 milliót költött el hónapok alatt, Szijjártó még mindig tartozik a szüleinek
Éjfél után közzétették a kormánytagok és parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, amit a november 1-jén fennálló állapot szerint kellett kitölteniük. Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf megtakarításai több százmillió forinttal csappantak meg, Navracsics Tibor házat, Lázár János újabb földeket vett.
835 millió forintot adott a kormány egy törökországi programsorozatra
Kiemelt kulturális programsorozatot támogat a magyar kormány Törökországban.
Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk
Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre.
Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.
Áder János
Gulyás Gergely
Gyurcsány Ferenc
Hadházy Ákos
Kocsis Máté
Kövér László
Kunhalmi Ágnes
Lantos Csaba
Lázár János
Matolcsy György
Menczer Tamás
Nagy István (Fidesz)
Nagy Márton
Navracsics Tibor
Németh Szilárd
Novák Katalin
Orbán Viktor
Pintér Sándor
Semjén Zsolt
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Szijjártó Péter
Varga Judit
Varga Mihály
Agrárminisztérium
Belügyminisztérium (BM)
Demokratikus Koalíció (DK)
Energiaügyi Minisztérium
Építési és Közlekedési Minisztérium
Fidesz
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Igazságügyi Minisztérium
KDNP
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Miniszterelnökség
MSZP
átláthatóság
gazdálkodás
háttér
hitelezés
ingatlan
juttatás
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
A Kúriához fordulnak Szijjártóék, nagyon nem akarják kiadni a lélegeztetőgép-biznisz dokumentumait
A Momentumos Tompos Márton a jogerős ítélet megszületését követően már végrehajtókat küldött a külügyre, de ezt a végrehajtást felfüggesztették.
Soronként külön oldalra szkennelt táblázatot küldött a Honvédelmi Minisztérium Orbán Viktorék repülőútjairól
Tavaly szeptemberben birtokunkba került egy megállapodás, amelyet a Miniszterelnökség kötött a Honvédelmi Minisztériummal arról, hogy a honvédségi repülőgépeket miként használhatják a miniszterelnökségi delegációk. A dokumentum szerint a honvédelmi tárca minden egyes út után megírja Orbán Viktor hivatalának a kapcsolódó kiadásokat. Ezeket a költségösszesítő iratokat szeptember végén kikértük a minisztériumtól, ami 90 nap hosszabbítás után végül egy soronként (!) külön oldalra (!) beszkennelt (!) táblázatot küldött december végén. Igazán különleges karácsonyi ajándék volt, valószínűleg direkt a kíváncsiskodó újságírók kedvéért fejlesztették ki.
Pintér minisztériumának muszáj elárulnia, hogy a felesleges lélegeztetőgépekből mennyit, kinek és mennyiért adtak el
Közben az erősen túlméretezett lélegeztetőgép-beszerzés részletei továbbra sem ismertek.
Végrehajtókat küld a Momentum politikusa a Külügyminisztériumra
Tompos Mártonnak elfogyott a türelme, mivel Szijjártó Péter tárcája két nyertes per után sem volt hajlandó kiadni a lélegeztetőgép-bizniszként elhíresült ügy dokumentumait.
Végrehajtót küld a külügyminisztériumra a Momentum
A lélegeztetőgép-biznisz iratanyagát szeretné megkapni, de a tárca a bírósági ítélet ellenére nem küldte el neki.
Kiperelték Orbán római útjának adatait, kiderült, mennyit fizetett a családtagjai repüléséért
A jogerős ítélet szerint a külügynek az út összes költségadatát ki kell adnia.
Orbán Viktor
Szijjártó Péter
Fővárosi Ítélőtábla
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyar Honvédség
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Miniszterelnöki Kormányiroda
Miniszterelnökség
adatigénylés
átláthatóság
gazdálkodás
ítélet/döntés
közadat
közigazgatás hallgatása
utazás
Európa
Horvátország
Magyarország
Olaszország
Szijjártó Péter személyesen üdvözölte Mészáros Lőrinc új vállalkozását
A magyar gazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú a vasúti közlekedés és szállítmányozás, ezért hatalmas előrelépés, hogy a magyar V-Híd Zrt. biztosítóberendezéseket gyártó közös céget alapít a területen regionális piacvezető, cseh AZD Prahával – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten az MTI tudósítása szerint.