Intézmények: |
|
Kulcsszavak: |
Fidesz: a kőbányai MSZP-s botrány csak a jéghegy csúcsa
A Fidesz szerint elképesztő méretekben folyt hamisítás-csalás-korrupció a kőbányai MSZP-frakció irányításával.
Megélhetési zsúrszocialisták
Botrány botrányt követ a kőbányai MSZP-nél. Révész Máriusz, a Fidesz helyi és országgyűlési képviselője lapunknak elmondta: többmilliárdos korrupciós ügyről van szó a X. kerületben.
Nem csitul a Kaszab-ügy
Lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról Kaszab Csaba, akit korábban első fokon két év börtönbüntetésre ítélt vesztegetésért a Fővárosi Bíróság - adta hírül a Magyar Nemzet.
Lemondott a korrupció miatt elítélt szocialista
Miután kiderült, hogy Kaszab Csaba volt kőbányai alpolgármestert vesztegetésért elmarasztalta a bíróság, előbb szocialista frakcióvezetői posztjáról, kedden pedig önkormányzati mandátumáról is lemondott.
"Az MSZP nem vádhatóság" - Nyakó István válasza a Kaszab-ügyre
Nem lát tennivalót az MSZP szóvivője a párt kőbányai elnökségi tagja, volt alpolgármester vesztegetési ügyében született elsőfokú elmarasztaló ítélet kapcsán. Kaszab Csabát két év szabadságvesztésre ítélték.
Kőbányai homályos
A Németh-kormány átalakulási törvénye Kőbányát tette a leggazdagabb fővárosi kerületté. A belterületi földek önkormányzati kézbe adása – hasonlóan a gáz és fűtőolaj árába épített különbséghez – kedvező környezetet teremtett a korrupció elburjánzásához.
Első fokon elítélték Kőbánya volt MSZP-s alpolgármesterét
Vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében bűnösnek mondta ki Kaszab Csaba vádlottat a Fővárosi Bíróság (FB), az ítélet nem jogerős – közölte a testület sajtótitkársága hétfőn.
Vesztegetésért kapott két évet első fokon a volt alpolgármester
Több mint egy hónap késéssel, de nyilvánosságra hozta a Fővárosi Bíróság, hogy milyen ítélet született Kaszab Csaba, Kőbánya volt szocialista alpolgármestere ügyében: a ma is aktív politikust nem jogerősen két év börtönt, négy év közügyektől eltiltást és több mint négymillió forint pénzbüntetést kapott.
Két évet kaphat Kőbánya volt alpolgármestere
A Fővárosi Bíróság bűnösnek találta Kaszab Csabát, Kőbánya korábbi szocialista alpolgármesterét üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében. Az ítélet nem jogerős.
Nem jogerős ítélet Kőbánya volt szocialista alpolgármestere ellen
Vezető beosztású hivatalos személy által folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében bűnösnek mondta ki Kaszab Csaba vádlottat a Fővárosi Bíróság.