language

Intézmények:

Kulcsszavak:

zsarolás highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Támogatói szerint Hagyó súlyosan lebetegedett a zárkában

Ismeretlenek közzétették az interneten azokat a dokumentumokat, amelyek Hagyó Miklós korábbi MSZP-s politikus előzetes letartóztatásával kapcsolatban születtek. Az iratokkal a politikus védői azt akarják bizonyítani, hogy Hagyó fogva tartása nem indokolható, mert se szökni nem akar, sem a BKV-ügyben folyó nyomozást nem akarja befolyásolni.

Tovább marad előzetesben Hagyó Miklós

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványára a Legfőbb Ügyészség további négy hónappal, május 21-ig meghosszabbította a Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó nyomozás határidejét – tájékoztatta lapunkat Fazekas Géza, a KNYF szóvivője.

Már az ügyészség érdeklődik a leghatalmasabb emberek "titkos" ügyében

Az ügyészség a III. kerületi rendőrkapitányságra bízta annak kiderítését, hogyan kerültek fel a világhálóra azok a hangfelvételek, amelyeken az UD Zrt volt vezetői többek között Csányi Sándor OTP-elnökkel és Hernádi Zsolt Mol-vezetővel diskurálnak.

Bővült a balliberális börtönkeret

Egyre több szocialista politikus kerül a gyanúsítottak, valamint a vádlottak közé, s bűnlajstromuk a csalástól a hűtlen kezelésen és zsaroláson át egészen a gyilkosságban való bűnsegédletig terjed. A nevek között azonban volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is találni.

A leleplezéseknek sosem lesz végük

A héten több leleplezés is napvilágot látott. Papcsák Ferenc közpénzek elosztására hívta fel a figyelmet, míg a Fidesz a XXIII. kerületi polgármestert szólította fel lemondásra. Kirobbant az első fideszes korrupciós botrány, amihez alig kellett több mint száz nap.

Index: Közpénzt vagy életet!

Képes-e megakadályozni a demokratikus közvélemény – a sajtó és néhány civil szervezet –, hogy az állam harmincötmilliárdot költsön el egy nagyon gyanús vállalkozáscsoport nagyon gyanús ingatlanprojektjére?
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>