language

Intézmények:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [77]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8

Az MSZP beszámoltatná a kormányt és az ügyészséget az áfacsalásról

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a kormány és az ügyészség számoljon be a parlament illetékes bizottságainak a feltételezett áfacsalások ügyében folytatott vizsgálatok eredményéről. Tóbiás József frakcióvezető-helyettes emellett javasolja, hogy a kellő számú szocialista képviselő támogassa aláírásával az LMP által kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozását.

Konkrétumokat nem mondott a kipakoló revizor

Minden konkrétumot nélkülözött a kipakoló adórevizor újabb sajtótájékoztatója. Horváth András szerint csak nyomozás vagy parlamenti vizsgálat keretében derülhet fény a milliárdos adócsalásokra.

Pénztárgépügy: vizsgálatot követelnek a szocialisták

Versenyhivatali vizsgálatot követelnek a szocialisták, mert itt az újabb, a pénztárgépmutyi. A kormány a kiskereskedők százezreitől milliárdokat vesz el, amiből néhány kiszemelt társaságnak juttat.

Jövedelmező NAV-kapcsolat: Közösen repül elnökhelyettes és cégvezető

Drága hobbik, az üzleti életben szokatlan személyes összefonódások, néhány meglepő cégátalakulás lengi körül a pénztárgépátállást. Miközben azt még nem tudni, az egész valójában mibe kerül majd a kereskedőknek, anynyi biztos: sokba – szembetűnő, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese, valamint a projektben részt vevő piaci szereplő, korántsem olyan független egymástól, mint ahogy azt az üzleti etika megkövetelné.

Problémamegoldó APEH-maffia

Vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt 66 személy ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságán 2005 és 2010 között működött adómaffia ügyében – közölte a főügyészség.

Ahol a csempész is az elit része

Tompán a helyi elit három fő társadalmi csoportból kerül ki: a pedagógusok, a vámtisztek és a csempészek köréből. A város most időközi választás előtt áll, ezért magasra csapnak az indulatok. Kidőlt zászlórudak és túlfizetett pedagógusok a kampány szereplői.

Simicska és Nyerges svájci bázisa és különös ügyei

Lapunk kutatásai szerint ugyanazon a svájci címen jegyezték be Simicska Lajos és Nyerges Zsolt „Fidesz-közeli” vállalkozók közös cégét, mint a vörösiszap-mentesítés állami pénzeiben részesülő egyik vállalkozás egykori ismeretlen tulajdonosát. Svájc nem klasszikus offshore-színhely, de a tulajdonos ott is könnyen árnyékban maradhat. A lehetőséget a Fidesz állítólagos gazdasági holdudvara is kihasználja.
Találatok: [77]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8