language

Intézmények:

Nemzeti Földalapkezelő Szervezet highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [153]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Talpalatnyi föld III.: Lévai tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton

Orbán Viktor feleségének földtulajdonostársa családtagjaival együtt 377 hektár földet nyert el a Nemzeti Földalap Kezelő pályázatán földbérletre.

A helyreigazítás helyreigazítását kéri az MTI-től az oligarcházó államtitkár

A botrányt kavart május eleji hír megejelenése óta eltelt három hét alatt sem korrigálta a vidékfejlesztési tárca volt államtitkárát lejárató állításait az MTI. A hírügynökség egy ismeretlen, aznap létrehozott blogra hivatkozva hozta hírbe Ángyán Józsefet. A politikus eddig az MTI vezérigazgatójától és a médiahatóság elnökétől is hiába kérte az ügy kivizsgálását.

A médiahatóság elnökétől követel vizsgálatot MTI-s lejáratása miatt Ángyán József

Mivel az MTI-től semmilyen visszajelzést nem kapott, most a médiahatóság elnökétől követel vizsgálatot két héttel ezelőtti lejáratási kísérlete miatt Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca volt államtitkára. Az [origo] birtokába jutott levél tanúsága szerint a politikus az esetből általános tanulságok levonását is kéri Szalai Annamáriától, mert szerinte katasztrofális következményei lehetnek, ha általánossá válik a gyakorlat, hogy ismeretlenek névtelen írásait az állami hírügynökség ellenőrzés nélkül közzéteszi.

LMP: csak a Fidesz "kegyeltjei" nézhetnek bele a földbérletiratokba

Kizárólag a Fidesz "kegyeltjei" ismerhetik az állami földbérletpályázatokról szóló adatokat, az LMP-nek viszont perelni kell a megismerésükért - közölte a párt csütörtökön.

“Szarok rá hogy más mit mond” – Mészáros Lőrinc vs Ferenczi Krisztina, videóinterjú

Felcsút polgármesterét, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, a Mészáros és Mészáros Kft. tulajdonosát, az e cég tulajdonában álló, tavaly februárban alapított Búzalakász 66 Felcsút Kft. ügyvezetőjét, az egyszemélyes Mészáros Autó Javító Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, mi a titka?

József főherceg majorsága Orbán Győző tulajdonába került

Egyre kínosabbá válik a kormány számára, hogy az állami földek pályázatán éppen Fejér megyében, azon belül is a kormányfő lakóhelyén szinte csak és kizárólag a közvetlen hűbéresek nyerhettek húsz évre haszonbérleti földet.

Orbán kiállt a vitatott földpályázatok mellett

Orbán Viktor szerint a kormány határozottan meg kívánja akadályozni, hogy az állami földek bérlését kizárólag a földalapú támogatások megszerzése motiválja. A miniszterelnök a Professzorok Batthyányi Körének írt levélben érvelt a támogatási rendszer mellett, és cáfolta azokat a kritikákat, amelyeket a professzorok írtak egy nappal korábban.

Ángyán mellett tüntettek a Kossuth téren

A nemzeti vidékstratégia megvalósulásáért és Ángyán József volt államtitkár melletti szolidaritásból tüntetett mintegy ötven ember az Élőlánc Magyarországért és a Váralja Szövetség szervezésben a Parlament előtt csütörtökön.

Földügyek: a Professzorok Batthyány Köre szerint a nagybirtokosok taroltak

A Professzorok Batthyány Körének elnöksége szerint a földterületek zöme nagybirtokosoknak jutott, nem pedig a helyben lakó gazdáknak, családot alapító fiataloknak. Az eredmény alakulását szerintük nagyban befolyásolják a pályázati feltételek és a bírálati módszerek.
Találatok: [153]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>